Szabó Ferenc atya, mely más bűnöket engedélyezi még az Amoris?

„Tegyük félre a teológiai nézeteltéréseinket, hogy a »legalista kazuisztikának« megvan a jogos szerepe a katolikus erkölcstanban, és hogy a »megkülönböztetés« nem jelenthet soha felhatalmazást a rosszra. Merengjünk el egyszerűen azon, hogy mit jelent a jezsuita szerzetes álláspontja józan paraszti ésszel végiggondolva az emberségünkre és az emberi kapcsolatainkra.

A házasságtörésről, amiről konkrétan vitáztunk, ezek szerint az atya nem tudja valamiért megállapítani, hogy bűn-e mindig – ezt is tegyük félre. De azért csak van olyan dolog, amiről Szabó Ferenc SJ. is azt gondolja, hogy sohasem szabad! Lehet keresztény fogalmakkal takarózni, hogy »irgalom« és »megkülönböztetés«, de ennek az abszolút rosszat nem ismerő filozófiának a neve relativizmus, vagy szituációs etika, vagy konzekvencionalizmus – ahogy tetszik –, melyeket egytől-egyig elítéli az Egyház. 

A kérdéseim nem abszurdak, hanem a logikus következtetések azok. Ami pedig a lelkiismeret autentikus szerepét illeti a katolikus hagyományban, álljon itt a Szabó atya által hivatkozott részlet a II. Vatikáni Zsinatból, amely nem meglepő módon nem az ő álláspontját támasztja alá. Figyeljük meg, hogy a lelkiismeret nem »dönt«, hanem felfedez, és a lelkiismeret minél helyesebb, az ember annál inkább törekszik az objektív normákhoz alkalmazkodni, nem  pedig »megkülönböztetés«  által nem tartani »kötelezőnek magára az objektív törvényt«.”