Veszélyes játékok

„A félelem, akárcsak a bosszú, újabb és újabb félelmeket idéz meg. Amennyiben a politikai kommunikáció a félelem kultúráján alapul, úgy nagy az esélye annak, hogy a riválisok egyre ijesztőbb egymásra vonatkoztatott rémképekkel operálnak, melyekre megoldásokat kínálva igyekeznek a választópolgárokat megnyerni. Ebből a logikából a mai ellenzéki pártok sem tudnak szabadulni, melyek nagyrészt a miniszterelnök és a kormánypárt démonizálásától várnak sikert.

Ez a stratégia ugyanakkor nem csupán a propagandaeszközök és erőforrások óriási egyenlőtlenségei miatt van kudarcra ítélve, hanem azért is, mert olyan logikára támaszkodik, amit a Fidesz ellentmondásmentesebben és ezért hatékonyabban használhat. Minthogy az ellenzéki pártok kénytelenek a józan ész álláspontjára helyezkedni, amennyiben kritizálni próbálják a kormány kommunikációját, így csak felemás módon folyamodhatnak maguk is a félelemkeltés stratégiájához.

Ehelyett az ellenzék valódi lehetősége a félelem spiráljának megtörése lehet. Ehhez azonban már nem elegendő pusztán egy alternatív pártprogram, melyben akár a zöld, akár a baloldali értékek mentén történő politizálást ígérnek. Ehhez a több mint két éve megidézett és azóta folyamatosan fokozott morális pánikban kifejeződő, tényleges társadalmi traumák kezelésére van szükség. Kvázi-terápiás praxisokra, melyek felvillantják egy olyan alternatív társadalom lehetőségét, melyet a virtuális ellenségektől való félelem helyett, a személyes kapcsolódásokban születő tényleges tapasztalatok szerveznek.”