„Kétségtelenül jó diskurzus, ha végre elkezdünk beszélni a munkahelyi zaklatásról, a nemi erőszakról, az ajánlattétel módjáról, és a kölcsönös beleegyezés jelentőségéről. Beszéljünk végre az évtizedeken át szőnyeg alá söpört erőszakcselekményekről, a szexuális ragadozók bűneiről, meg azokról a mindennapos helyzetekről, amelyekben bárki megfélemlítve, megszégyenítve vagy bántalmazva érzi magát. Sajnos a kultúra csak nehézkesen követi le a világ változásait, a határok sokszor nehezen azonosíthatóak, a félelem, a szégyenérzet és a társadalmi konvenciók pedig olyan falakat emelnek, amelyek mögött nap mint nap bűncselekmények százai zajlanak. Ezeket a falakat le kell bontani, az erőszaktevőket pedig felelősségre kell vonni – efelől semmi kétség. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a jelen helyzetre – akárcsak a náci párt a világválságra – miként telepszik rá a szélsőséges ultrafeminista kurzus: részvételük a Napnál világosabban jelzi, hogy a genderelmélet itt és most végre kész átcsapni a gyakorlatba. Mielőtt a lincselő rohamosztagok végleg egy férfiüldöző pogrom színterévé tennék a kulturális nyilvánosságot, néhány részletet érdemes tisztázni:
- A szexuális erőszak és a főnöki zaklatás nem nő és férfi ügye. Ez mindig elkövető és áldozat ügye – mindkettő lehet egyaránt férfi vagy nő. Tény, hogy lényegesen több a női áldozat, de ahogy a lopás nem cigány-magatartás, vagy ahogy az uzsora nem zsidó szokás, úgy a hatalommal való szexuális visszaélés és az erőszakos nemi közösülés sem lehet egyedül férfiak privilégiuma és bélyege. Az erőszak hatalmi kérdés, a bántalmazás a hatalmi státuszhoz, és nem egyik vagy másik nemhez tartozik, nekünk, nyilvánosságért felelős, humánus embereknek pedig mindig a kiszolgáltatottak, mindig a sértettek, és mindig az igazság oldalán kell állnunk.
- Az elkövetett erőszakcselekményekért és munkaköri zaklatásokért nem a nyilvánosság jogosult ítélkezni – ezeket a pereket a bíróságokon kell lefolytatni. Az ártatlanság vélelme alapvető jog, ami mindenkit megillet – ezt minden esetben tiszteletben kell tartanunk. A helyzet komplexitásának megértéséhez Thomas Vinterberg Születésnap és Vadászat című filmjei juttatnak közel.
- A nemi erőszak, meg egy kellemetlen modorban előadott szexuális ajánlattétel, a munkaköri zaklatás, meg egy felnőtt nő jelenlétében elővett f@sz nagyon nem ugyanabba a kategóriába esnek. Bármekkora erővel próbálják is ezeket összemosni, az ép igazságérzetű ember ellenáll a feketére és fehérre mázolt világ csábításának. A magyar weben jelenleg egy olyan balliberális újságíró, Hont András megszégyenítése és bűnsegédként való nyilvános feltüntetése zajlik, aki a fenti különbségről egyáltalán tudomást mert venni, és számot mert adni.
- Az egyetlen lincselő, aki nem elégedett meg azzal, hogy Hont Andrást a Tejútrendszerből is kirekessze, és a rituális megbélyegzés mellett legalább érvelt is, Bombera Krisztina volt, aki joggal vetette fel, mennyire nem korrekt megközelítés az, amely szerint Sárosdi Lillának nem kellett volna egy idegen férfi autójába beülnie. Igazat kell adnom: valóban nem indokolt számon kérni valakin a naivitását és a jóhiszeműségét. A helyes tanulság az, hogy amint vonatkozik egy alapszabály a gyerekekre, amely szerint »ne állj szóba idegennel«, éppígy kell egy alapszabály arra, hogy fiatal nőként »ne szállj be ismeretlen férfiak autójába, és ne menj fel a lakásukra«. Ne azért ne tedd, mert ez helytelen, vagy mert ezzel bármire is feljogosítanád az autó vagy a lakás tulajdonosát, hanem azért ne, mert egy veszett világban élsz, ahol túl sok a mentálisan instabil ember, és túl sok a portyázó pszichopata. Igyekezned kell minél kevesebb támadási felület adni nekik.
- Gyalázatos, ahogy Stohl András a kokainista médiagecik jól bejáratott gátlástalanságával előadja, hogy miként fogdossa a kolléganője seggét, meg hogy miként b@sszák rongyosra a főnökök a csapatépítő tréningeken a beosztottjaikat – és szerinte ez így a normális, hiszen ilyenek a férfiak. Csakhogy nem a férifak ilyenek: Stohl András ilyen, továbbá Stohl András hatalmas és befolyásos barátai ilyenek, mint például az a szexuális ragadzó, akit éppen menteget. Most Stohl próbálja elsikálni a jó haver ügyét, ahogy neki is segítettek egykor a haverok. Az Oroszlán Szonjával szemben előadott karaktergyilkosság viszont épp ugyanennyire elfogadhatatlan. Ezúttal azért indult leszámolás, mert a színésznő szóvá tette, hogy a #metoo kampány sztorijainak nagy része nem erőszak, és nem zaklatás – legfeljebb egy modortalan férfi visszataszító viselkedése, amire az a megfelelő reakció, ha kiszállunk az autóból, vagy kilépünk a szobából. Az Index ezt az alábbi módon forgatta ki: »Oroszlán Szonja is megszólalt, aki a facebookon lényegében arról beszélt, hogy a szexuális zaklatás ellen az a legjobb megoldás, ha nem veszünk róla tudomást.« Újabb ékes példája ez a szándékos félreértésnek, és az arra alapozott alávaló uszításnak... Ha valaki nem hisztériázik, máris ellenség: kilövés engedély megadva.
- Hollywood egy velejéig romlott és képmutató közeg: tagjai évtizedes viszonylatban asszisztáltak a legkülönbözőbb szexuális ragadozóknak, most meg van pofájuk forradalmat vezetni a szabad szexualitás ellen. Azok a színésznők pózolnak most áldozati szerepekben, akik dollármilliomosokká szopkodták föl magukat a producerek íróasztalai alatt térdepelve. Ez pedig nem áldozathibáztatás – ugyanis nem ők az áldozatok, hanem azoknak a színésznőknek az ezrei és tízezrei, akik nem hagyták megb@szni magukat ezért vagy azért a szerepért. Az ő megaláztatásuk, az ő elveszett karrierjük itt a dráma tárgya, nem azoké a kápóké, akik közönyösen nézték végig, miként terülnek el újabb és újabb nemzedékek a producerek szereposztó díványain.
- Jelenleg két forradalom zajlik: egyik az iszlám-forradalom, másik a gender-forradalom – ezek elitjei egyaránt ideológiai alapon akarják átformálni a nyugati társadalmakat. A két forradalmi élcsapat, bár hitvallásuk szöges ellentétben áll, ma még szövetséges erők – míg egyikük észre sem veszi a másikat, addig a másikuk tudomást sem vesz az egyikről. A radikális iszlám nézőpontjából a genderideológia a nyugati ember százezerféle istentelenségének erdejében ma még fel sem tűnik – a társadalmi nemek hívei pedig körmük szakadtáig tagadják az iszlám-forradalom tényét és veszélyét, mert Marxtól csakis az osztályharchoz kaptak útmutatást, kultúrák összecsapásához, vallásháborúhoz nem: ebből következik a Wilkommen sajátosan szuicid gesztusa. A két forradalmi front közt áll a nyugati fehér férfi, akit a genderizmus és az iszlamizmus egyaránt önmaga legfőbb ellenségeként azonosít. Remélem, azok közé a nyugati fehér férfiak közé tartozom, akik megérik ennek a röhejes szövetségnek az összeomlását: azt a napot, amikor a genderisták és az iszlamisták végre egymásra ismernek, mint önmaguk legfőbb ellenségére.”
