Vakvágány

„Puczi az egyik vezetője volt annak a roma csapatnak, amelyik a legendássá lett »Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!« felkiáltással kergette szét a békésen tüntető magyarokra rárontó, fölheccelt román hordákat.

A börtönből kiszabadulva, jókora kitérővel Magyarországra költözött. Nagy szegénységben, hajléktalanként halt meg 2009-ben. (Annak a Gyurcsány Ferencnek az országlása idején, aki pár évre rá Én is cigány vagyok felirattal bohóckodott egy utcai rendezvényen.) Puczi özvegye csak 2010-ben – a Fidesz-kormány alatt – vehette át a posztumusz Petőfi-emléklapot és a Kisebbségekért díjat.

Most végre emléktáblát kap Puczi Béla. Így van ez rendjén. Csak az nincs rendjén, hogy a megkésett kegyeletbe is belemászott a politika. Szolidnak indult a vita: hová kerüljön a Puczi-emléktábla? A Nyugati térre (mert itt húzta meg magát szegény), a Nyugati pályaudvarra (mert itt, a parkolóban kapott alamizsnát), vagy másutt, méltóbb helyen? (A humán minisztérium – ötletként – a készülő Cziffra-központot javasolta.)

A Roma Sajtóközpont előbb a teret, később a pályaudvart szerette volna, ám utóbbihoz a MÁV nem járul hozzá, mondván, oda csak a vasúthoz köthető ember emléktáblája kerülhet. No, más se kellett a témáról eddig kukkot sem író »civil« sajtónak, már cuppant is a témára. Jámbor András (Kettős mérce blog) például ekképp füstölgött: »Még a magyar történelem cigány hősét is szegregálná Balog Zoltán: Ha Puczi Béla kész volt hetekig veretni magát a román rendőrökkel, akkor talán mi is tartozunk neki annyival, hogy elismerjük a magyarságát.« És már megy is a vezényelt hörgés (pillanatnyilag nincs jobb téma): Puczit a Nyugatiba!