Útmutató fideszes szónokoknak

2017. október 29. 09:46

Az első szabály: mindenről Brüsszel jusson az eszetekbe. Brüsszelről is Brüsszel jusson az eszetekbe.

2017. október 29. 09:46
Lendvai Ildikó
Népszava

„Augusztus 20-a előtt a fél ország azon derült, hogy a kormány sorvezetőt adott a nagyköveteknek, a szájukba rágva, mit mondjanak az állami ünnepen. Valószínűleg gyengeelméjűnek nézték a saját kádereiket. Bár igaz, enélkül még a rutinos diplomatáknak is nehéz feladat lehetett volna Szent István legfőbb ellenfelének Koppány helyett Soros Györgyöt kinevezni. Akit elég helytelenül egyelőre fel se négyeltek.

Az ünnepfelelősök most körültekintőbben jártak el. Nem lőtték el előre a puskaport, gondosan titkolták a nyilvánosság előtt az október 23-i sillabuszt. De hogy volt ilyen, azt a vak is látja. Valamennyi fideszes szónok ugyanazokat a paneleket használta: nem kellett sok szót vesztegetni a forradalomra, kötelező gyakorlat volt viszont a migráns-Brüsszel-Soros-féle ördögi hármasnak az elátkozása. Továbbá 1956 csak szerény előjátéka a 2010-es fülkeforradalomnak és a 2018-as nagy mérkőzésnek, amikor szintén Orbánnak kell győznie. Ennek a győzelemnek visszamenőleges hatálya lesz (miért, csak a törvényeknek lehet?), a pesti srácok utólag győzni fognak. Talán még Mindszenty is, de a kivégzett komcsik persze nem, az összezavarna mindent.

Nem is olyan nehéz rekonstruálni a központi útmutatást. Valahogy így hangozhatott:

»Drága kollégák, aki mandátumot akar jövőre, az ne beszéljen össze-vissza! Az a baloldal szokása, meg is nézhetik magukat. Tehát az első szabály: mindenről Brüsszel jusson az eszetekbe. Brüsszelről is Brüsszel jusson az eszetekbe. Ne kérdezz hülyeségeket, dehogy is Moszkva. Kit érdekel, hogy szovjet tankok jöttek! Tán ott voltál? Lehetett köztük néhány belga is. Na jó, ha ott okvetetlenkedik valami történelemtanár, akkor legfeljebb „uniós tankokat” említs! Az lehetne szovjet is meg EU-s is. Nem, ne Európát mondj, figyelj jobban: csakis Brüsszelt! Ezek a csökönyös magyarok az összes felmérés szerint még mindig Európa-pártiak. Nem tudom, mit kellene még a konok fejükbe verni. Muszáj lesz Árpival még néhány plakátkampányt csinálnunk.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2017. október 30. 10:37
Kezdenek helyókre kerülni a dolgok. Botox Ildi néni mondja a magáért a Népszavában, ATV-n, Klubrádióban, stb., egyre fogyatkozó közönségének...
justiceforhungary
2017. október 30. 08:29
idiot
Graf
2017. október 30. 08:16
Dili Ildi, Aczél Gyuri farkát kézbe venni, mindenható bolsi cenzúrát vezetni .. Erről mi jut eszedbe ? Máshol már lógnál a lámpavason itt meg osztod az észt. Most van itt demokrácia vagy nincs ?
tevevanegypupu
2017. október 30. 07:02
Hihetetlen, hogy ezek az emberek még mindig a közéletben lehetnek, még hihetetlenebb, hogy demokráciáról beszélnek..és oktatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!