„A búcsú »a bűnbánat szentségében már föloldozást nyert bűnért járó ideigtartó büntetés elengedése«. Tehát szorosan összekapcsolódik a tisztítótűz tanával, ahol azok a lelkek tisztulnak (bűnhődnek), akik már biztosan üdvözülnek, de még előtte tisztulásra van szükségük.
Az előbb leírtakból következik, hogy nem helyettesíti a Jézus Krisztusba vetett hitet. Nem mentheti meg a pokoltól azt, aki már elkárhozott. Nem tehet semmissé olyan bűnöket, amiket nem bántunk meg. Nem biztosítja be az üdvösséget. Nem kényszerít senkit a mennyországba, aki nem akar odamenni. És végül: nem vásárolható meg. (Sorry, a búcsúcédula elfogyott!) (…)
Mivel a búcsú elnyerése a pápa szolgálatán keresztül történik, mindig van egy mozzanat, ami a Szentatyához köti. Ez ma az imádság a pápa szándékára, Luther korában pedig az adakozás volt a pápa szándékára. És mivel akkoriban a pápa szándéka éppen a Szent Péter bazilika felépítése volt, ami – lássuk be – nem egy könnyűszerkezetes hétvégi ház, a búcsúcédulát áruló szónokok minden lehetőt megtettek, hogy a jámbor híveket adakozásra buzdítsák. Ez finoman szólva vitatható döntésnek bizonyult. Luther egyébként magát a búcsút alapvetően nem tagadta, sőt a purgatóriumban is hitt (legalábbis a 95 tétel kiszögezésekor), mert nem a búcsú teológiája ellen volt, hanem az ellen a gyakorlat ellen, hogy pénzért árulják. Ez utóbbit amúgy a Tridenti zsinat óta a Katolikus Egyház sem teszi, de a búcsú gyakorlata a mai napig él, és mint lehetőség nyitott minden katolikus hívő előtt.”