„Az euró ügyében az Orbán-kormánynak az egész politikai krédóját kell újragondolnia. Amikor a magyar kormány az Európai Unió és kivált az euró ügyében szuverenitásra hivatkozik, azt érti alatta, hogy egypárti kormánya lehetőleg minél kisebb számonkérés mellett tehessen azt, amit akar, itthon és a világban. Az európai országok további – szükséges – integrációja azonban ezt veszélyezteti. A törvények révén létrehozott monopóliumokon kiépülő oligarchikus rendszer, a piaci viszonyokat aláásó járadékvadászat, az intézményesített korrupció rendszere azt a kérdést veti fel, hogy a magyar kormány egyáltalán akar-e olyan döntést hozni, amely mindezt veszélyezteti. A Fidesz haszonleső és központosító politikája mindeddig távolította Magyarországot a gazdasági felzárkózás és társadalmi felemelkedés reményétől. A Fidesz jelenlegi rendszerében az újabb közös európai felelősségmegosztás és az ezzel járó természetes korlátok elképzelhetetlenek.
A rendszerváltás után a szabad Európához való kötődés tette lehetővé a demokrácia megvalósítását és a nemzeti önállóságot. Az uniós csatlakozás nem jelentette a szuverenitás de facto korlátozását, viszont lehetővé tette, hogy a felemelkedés útjára lépjünk, és azt is, hogy kis országként a globális nemzetközi viszonyok formálói közé tartozzunk. Az elmúlt tizenöt év magyar politikai elitje nem tudott jól sáfárkodni ezzel a történelmi eséllyel.
Az euró bevezetésének kérdése messze túlmutat a közgazdasági észszerűségeken. Ma ismét az a politika történelmi felelőssége, hogy egy újabb esélyt megragadva az ország felemelkedését tűzze zászlajára. Az eurózóna-csatlakozás kinyilvánítása iránymutatás a politikai cselekvés számára, amely előrelendíti Magyarországot a polgárosodás útján.”