Nem szupersztárok kellenek, hanem rabszolgák

„Személyes álma, vágya van?

Nem akarok úgy meghalni, hogy kihagyott lehetőségek és kihasználatlan tehetség maradjon utánam. Nem azt akarom, hogy elnevezzenek rólam valamit, hanem azt, hogy az életem számítson. Hogy legalább egy ember életét úgy befolyásolhassam, ami jelent is valamit. Ha összejön kettő vagy három, az még jobb, de legyen meg az az egy. Legyen meg a cég, működjön a klub, hagyjak magam után valamit.

A Gyárfás-balhé idején nem gondoltak arra, hogy ez hosszú távon visszaüthet?

Dehogynem. De az ilyesmi mindig visszaüt. Viszont nem volt más választásunk, valamit tenni kellett az úszósportért.

Jó, Gyárfás után jött Bienerth Gusztáv, őt is lemondatták. Ki a következő?

Az úszósport haladhat jó, de rossz irányba is. A jó irány az, amiről már beszéltem: az edző és a sportoló közötti partneri viszonyra épít, ez hoz eredményeket. És nálunk nem ez történt, és nem ez történik most sem. Cserben hagyták az országot, cserben hagyták a sportolókat, tönkretették őket, és én ezt nem bírtam nézni tovább. Hány úszó karrierjének tönkremenetelét kellett volna még végignézni?

A magyar az egyik legjobb sportnemzet, amit láttam. Itt mindenki jó lenne valamiben. Kiválaszthatsz bárkit, van olyan sport, amiben kiváló eredményeket érhetne el. Ez a tehetség elfecsérlése. Pontosan az, ami Cseh Lászlóval, ami Gyurtával történt, vagy azokkal, akiket még gyerekként a tévében láttam úszni. Cserben hagyta őket a szövetség. Jobb menedzseléssel, jobb módszerekkel több kijöhetett volna belőlük. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy ünnepelt sportolókról van szó, mert nekem örökké csak elfecsérelt tehetséget, kihagyott lehetőséget jelentenek.

És ön az, aki meg tudja mondani, hogyan kellene csinálni?

Ez egy hosszú út, apró lépésekből áll, de csak közösen lehet rajta végigmenni. Nem azt mondom, hogy én tudom, hogyan kell megoldani a problémákat, én csak azt mondom, ahogy most mennek a dolgok, úgy nem lenne szabad nekik.”