A focisták a valódi hősök helyét bitorolják

„A futballisták átvették volna a történelmi, katonai, irodalmi, filmbéli hősök helyét?

A hős sohasem egy zsoldos, aki időről-időre váltogatja a hűségét. Nem annak veti alá magát, aki többet fizet neki, sem a legjövedelmezőbb ügynek. Röviden: épp az ellentéte egy futballjátékosnak. A hős erkölcsi értékével tünteti ki magát: feláldozza önnön érdekeit. A köztudatban a futballjátékosok foglalják el a hősök helyét: minthogy elfelejtettük Ambroise Parét és Bayard-t, Du Guesclint és Páli Szent Vincét, az iskola pedig tudatlanná tesz, késztetésünk, hogy imádjunk valakit, olyasféle figurákra terelődik, melyeket a szórakoztatóipar helyez a kirakatba, élükön a futballistákkal. Az imádat az első a szenvedélyek között, mondja Descartes, az, amelyik a legmélyebben bele van gyökerezve az emberi természetbe. A futballisták a valódi hősök helyét bitorolják. A különbség az köztük, hogy a hősökkel szemben a focisták nem gazdagítják mással az emberiséget, mint mohóságuk, kapzsiságuk és oktalanul mértéktelen egójuk példájával.

Az eurómilliárdok, a reklámok és a marketing közepette miféle hely marad a sportnak?

Mára nem a sport veszi hasznát a reklámnak, hanem a reklám veszi hasznát a sportnak. Az, hogy a stadionok nevét a szponzoréra cserélik, jól mutatja ezt: a nizzai csapat már nem a Ray Stadionban játszik, hanem az Allianz Riviériában, a bordeaux-i a Chaban Delmas Stadion helyett a Matmut Atlantique-ban. Ez a folyamat megfosztja a stadionokat helyhez kötött nevüktől, helyi történelmüktől, gyökértelenné teszi őket, a márkanevek földönkívüli univerzumába veti őket. Elszakítja a szurkolókat a stadionuktól, a hely lelkétől. A stadionok ugyanolyan gyökértelenné válnak, mint azok a zsoldosfocisták, akik arra hivatottak, hogy brillírozzanak bennük. Szerencsére a játék és a játékosok tehetsége olykor még ezen a fojtogató helyzeten is átragyog, és örömmel tölti el a sport kedvelőit."