A nők és a férfiak különböző dolgokban jók, a feministák semmiben

A cikk irojaban fel sem merul, hogy feminista nem csak frusztralt maganyos venkisasszony lehet, hanem lehet pl. kiegyensulyozott, hatarozott, sikeres ferfi ember is. Olyan akiben nem ebreszt kissebsegi erzest, ha egyenrangukent tekint a nokre. Meg azok akiknek pl lanya van, es nem szeretnek ha masok dontenenek az elete felol, mert szerinte maga is el tudja donteni, elvegre rendesen fel lett nevelve. Persze attol hogy valaki feminista nem lesz igaza automatikusan. A statisztika olyan dolog, hogy szeretnek vele tagabb dolgokat magyarazni mint ami kovetkezik belole. Az ok okozati osszefuggesek nem mindig olyan egyertelmuek, mint azt egyes kis kepessegu ujsagirok szeretnek. En amugy ennek a ne sertsuk az erzeseket dolognak nem vagyok nagy hive, de annak sincs sok ertelme hogy masokat ok nelkul sertegessunk. Kicsit ovodas jellege van a cikknek, megprobal meno lenni azzal, hogymasokat serteget. Felnott embertol ez eleg undorito. Nincs a tradicionalis szerepekkel semmi problema, ha valaki maga dont ugy, hogy igy szeretne elni. A cikk iroja is kiprobalhatna hogy ferfi modjara viselkedik, de en biztosan nem fogom kenyszeriteni.

"Though this be madness, yet there is method in 't." - szól (remélem jót találtam…) a szállóige, de ITT tényleg érvényes. Hogyan is épül fel a gondolatmenete? 1. Az „SJW” – aljas (magyarul: buta és gonosz) kifejezéssel indítva nem tudja, hogy a feminizmus miért érdekli a közéletet, szemben a filozofálással, és az agonizálással. (Utóbbit én tettem hozzá, hogy MÉG „szellemesebb” legyen a párhuzam…) – Talán, mert az egyik a hétköznapi életre vonatkozó MOZGALOM, a másik meg egy bonyolult TUDOMÁNY. Nem tudom feltűnt-e, hogy a két szó nem véletlenül NEM azonos. 2. A „nő vagyok, nem feminista” aljas (lásd mint fent) szöveget úgy értelmezi – egyes „férfiak” (jelzőként hozzátenném az „aljas” szót, lásd mint fent) feltételezett döntésére alapozva, hogy utóbbiak nem is nők, hanem valamiféle mozgalmárok, akikről érezteti: magányukban (és csúnyaságukban) macskákkal párzanak, és jobb híján válnak feministákká. – Ezzel nem sikerült semmit sem állítani, legfeljebb saját magára nézve árulkodó… 3. Majd egy közkeletű (és aljas - l. m. f.) hazugságot hoz fel, miszerint valakit egy korrekt „tanulmány” miatt küldtek volna el az állásából, holott másról volt szó: egy korlátolt műszaki értelmiségi úgy gondolta, hogy ha a sztereotípiáit logikus és értelmes módon sorolja fel, akkor az helyettesíti a tudományos igényű témafeldolgozást. Pechére PONT egy olyan cégnél tette ezt, ami hangsúlyozottan unisex-nek próbál látszani, miután nemrég kormányzati bírálatot is kapott a kiegyenlítetlen fizetései miatt… – Ebből sem következik semmi, mert nem arra példa, amire szánta. 4. Majd jönnek a szokásos közhelyek, hogy a feministák mit gondolnak a biológiai eltérésekről, és persze, hogy szintén azon az aljas (l.m.f.) alapon, hogy nem is érdekli őket a külsejük. – Erre mindig szükség van, hogy érdemi vitát ne lehessen folytatni... 5. Aztán az a magvas látlelet, hogy mire jók a nők - „viccesen”: mosás, vasalás, „nem viccesen”: kórházi ápoló. És mire nem: „viccesen” Ikea-bútor összerakása, és „nem viccesen”: feltaláló. – Érdekes: itt eltűnik a lényeg, aminek aljasságát (elemef) sosem sikerül (micsoda pech!) érzékelni: mindkét esetben a monoton rabszolgamunka a nőké, és a kreatív alkotás a férfiaké… 6. Robbannak a közhely-bombák: a nők valahogy az anyaság, és az otthonmaradás mellett „döntenek”. Aki meg nem, azok férfias tulajdonságokat mutatnak. – Az nem érthető, hogy vajon a férfiak miért is nem így döntenek. Illetve kész tényként veszi, hogy mert így rendeltetett el… – És az sem számít, hogy lehet: a „férfias” tulajdonságok nem azért férfiasak, mert a férfiakra jellemzőek, hanem azért olyanok a férfiak, mert hagyományosan nekik kellett ebben a közegben (a „harcban”) helyt állni. Ergo, ha e küzdelem megszűnik dárdacsattogtatás és kazánfűtés lenni, akkor más nemű emberek is helyt állhatnak, és nézd má’! Azok még NŐK is lehetnek?! 7. Statisztikával hozakodik elő, hogy a feministák nem figyelnek rá. – Dehogynem, balbalta… ÉPPEN a statisztikákat kellene figyelni, hogy az őskorban, de jó: a krisztusi korszakban hány nő is állt helyt a „férfi”-társadalomban, és hány pottyantott porontyot szakmányban? És MA hány nem! (Utóbbi gyakorlatilag megszűnt. Még Afrikában is, ahol bizonyos ősközösségi hagyományok ma is léteznek…) 8. És némi előkészítéssel jön a konklúzió, hogy mit is gondolnak a feministák, illetve mit gondol inkább a feministákról Szerző: a kulturális, a biológiai, társadalmi konstrukciók adottak, és erről nem akarnak a feministák tudomást venni. Sőt utálják őket. És negyvenévesen munkanélküliként az anyjukkal hozatják ágyba a kakaót. – Mi van!? Azért méltán ír oda, ahova… Ez már nem is egyszerűen aljas (elemef), hanem aljas (elemef) aljasság (elemef). Tehát aljas (elemef) kiindulópontból aljas, vagyis elemef, azaz gonosz és ostoba! Ostobaság! Érti? Mondhatnám azt is, hogy őrület. A baj az, hogy ezzel még véletlenül Randle P. McMurphy-vel érzi rokonnak magát…

Sok feminista leszbikus és egy leszbikus nem képviselhetné a "nőket" mert ő más mint a normális nők, teljesen más.

„Ahogy elnézi az ember a tüntikékről készült képeket, lassan személyes ismerősként köszönt mindenkit. Itt van mindenki, megint. Itt vannak a rossz szagú szakállal tüntikézők, a vádli nélküli rövidnacisok, az öntudatos kékharisnyák, feminkék és maszkulinkák, apuci virággyerekei, a sorsot fogsorukon hurcolók, a nyírott szakállú vékonykák, vegák és még vegábbak, a mariskaszívók meg a lángosképű munkásőrök, a bi-, homo- és metroszexuálisok, meg azok is, akikről nagyon nehéz lenne megmondani, kicsodák-micsodák, nekem csak az a kedves lány hiányzott nagyon, aki a múltkor egy vibrátort követelt magának a maga készítette ötletes, innovatív és kreatív transzparensen. .."