„Ahogy az Első Vatikáni zsinat dogmatikus konstitúciója a Pastor Aeternus kimondja: az Egyház szilárdan hiszi, hogy »Péter utódai ... nem abból az okból kapták a Szentlélekre vonatkozó ígéretet, hogy annak kinyilatkoztatása nyomán új tanítást hozzanak nyilvánosságra, hanem, hogy segítségével az apostolok által átadott kinyilatkoztatást, vagyis a hitletéteményt szentül őrizzék, és helyesen magyarázzák.«
A katolikus hit nem olyasmi, amit minden pápa újonnan kitalál a saját véleménye, részrehajlása, megértése vagy hangulata alapján. A pápa csak akkor jó mérce, amikor kiáll a »hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek«, ahogy Szent Júdás apostol írta. (…)
A pápai tévedhetetlenség nem jelent pápai bűntelenséget vagy pápai mindentudást. Az engedelmesség kötelezettsége nem terjed ki arra, hogy fejen kell állni és keresztbe nézni, hogy egy botrányos és téves pápai megnyilatkozást mégiscsak igaznak lásson az ember. A legtöbb dolog, amit a pápa mond, nem tévedhetetlen, és a pápai tekintély nem ad jogot arra, hogy új tanításokat és törvényeket vezessen be, melyek ellentmondanak a hitnek. Nem becstelenség, tiszteletlenség vagy engedetlenség a Szentatya felé, ha felhívjuk a figyelmet a katolikus tanítás igazságaira.”