Gulyás Gergely válasza Magyar Péternek: „Egyetlen percig se gondoltuk, hogy Magyarországra bejöhetnek migránsok” (VIDEÓ)
A Fidesz frakcióvezetője rosszindulatú vádnak nevezte a miniszterelnök vitnyédi migránstáborral kapcsolatos állításait.

A miniszterelnök célja minden bizonnyal a figyelemelterelés volt. Egy olyan kormányzati előkészítő anyagról beszélt, amit soha nem hajtott végre az Orbán-kabinet.

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Magyar Péter, amelynek témája az illegális migráció. A megszólalást Köböl Anita vezette fel, aki már a sajtótájékoztató elején élesen fogalmazott: „talán senkinek nem meglepő, ha azt mondom, az előző kormány hazudott a magyaroknak, nem egy, nem két témában olyan narratívát épített, amivel megtévesztette az embereket, valótlanságokat állítva pusztán politikai haszonszerzés céljából.”
Magyar Péter ezt követően elnézést kért a sajtótájékoztató időpontja miatt, ugyanakkor azt mondta, úgy látták helyesnek, ha ezek az információk még a Fidesz kongresszusa előtt elhangzanak.
A miniszterelnök szerint az Orbán-kormány több meghatározó ügyben is félrevezette a nyilvánosságot: „Az Orbán-kormány sokszor sok mindenben hazudott. Hazudott a költségvetési számokról, az uniós forrásokról, az ukrán-orosz háborúról, a rezsicsökkentés csökkentéséről, az ország társadalmi helyzetéről, de volt egy téma, amelyet a bukott kormány következetesen vitt éveken keresztül, ez az illegális migráció elleni küzdelem volt.”
Mint már beszámoltunk róla, a Fidesz frakcióvezetője rosszindulatú vádnak nevezte Magyar Péter vitnyédi migránstáborral kapcsolatos állításait, amelyekre a HírTV Péntek 18 című műsorában reagált.
Magyar Péter kedd délelőtti parlamenti miniszterelnöki viszontválaszában azt állította, hogy a kormány milliárdos közpénzből migránstábort akart építtetni Vitnyéden, az osztrák határ közelében.
Gulyás Gergely szerint az ügy hátterében az áll, hogy amikor az Európai Bizottság napi egymillió eurós bírságot szabott ki Magyarországra, az egyeztetések során felmerült egy migránstábor létesítésének lehetősége is, mint olyan opció, amellyel a kormány elkerülhette volna a büntetés további fizetését. A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor hangsúlyozta: miután nem sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal, a felvetés okafogyottá vált.
Egyetlen percig se gondoltuk azt, hogy Magyarországra bejöhetnek migránsok. Miután nem tudtunk megegyezni a Bizottsággal, egyértelművé tettük, hogy Vitnyéden nem fog épülni semmilyen tábor”
– szögezte le Gulyás.
Ezt is ajánljuk a témában
A Fidesz frakcióvezetője rosszindulatú vádnak nevezte a miniszterelnök vitnyédi migránstáborral kapcsolatos állításait.

A miniszterelnök szerint 2024-ben következett be a fordulópont, amikor az Európai Unió Bírósága súlyos ítéletet hozott Magyarországgal szemben. Az ítéletben 200 millió eurós bírságot szabtak ki az országra, emellett napi egymillió eurós büntetés megfizetésére kötelezték Magyarországot mindaddig, amíg nem hajtja végre a tranzitzónákkal kapcsolatos korábbi döntést.
Magyar Péter azt állította, hogy miközben az Orbán-kormány kifelé következetesen tagadta az ítélet végrehajtásának szándékát, a háttérben 2024 nyarán már kormányzati egyeztetések zajlottak arról, hogyan lehetne mégis teljesíteni az uniós bíróság döntését.
„Kifelé folyamatosan tagadta az Orbán-kormány, hogy végrehajtanák az ítéletet, kifelé úgy beszéltek, hogy nem hajlandók végrehajtani, eközben 2024 nyarán folyamatosan zajlott a kormányzaton belüli egyeztetés arról, hogy hogyan hajtja végre az Orbán-kormány ezt az ítéletet” – mondta Magyar Péter.
A politikus szerint az egyik előírás egy migránsbefogadó központ létrehozása volt. Magyar azt mondta, a kormány előbb a tranzitzóna újbóli megnyitását mérlegelte, majd egy idő után előkerült az általa „a csoda megoldásnak” nevezett lehetőség is. A sajtótájékoztatón ezután egy videót vetítettek le korábbi fideszes nyilatkozatokból.
A miniszterelnök szerint összességében már egymilliárd euró körül jár az az összeg, amelyet Magyarországnak azért kell megfizetnie, mert az Orbán-kormány „nem tudott olyan jogszabályt alkotni, ami egyszerre tartotta volna kívül az illegális migránsokat és felelt volna meg az európai jognak”. A politikus azt állította, hogy a Fidesz kommunikációjával szemben ilyen megoldások más tagállamokban is léteznek, példaként Lengyelországot említette, majd hozzátette: a kormány jelenleg is dolgozik egy olyan szabályozáson, amely mellett nem kellene kártérítést fizetni, és menekülttáborokat sem kellene létrehozni.
A sajtótájékoztatón Magyar Péter konkrét helyszínként a vitnyédi, cseremajori épületegyüttest nevezte meg. Mint mondta: „A vitnyédi egykori tejipari szakiskola mezőgazdasági és szakoktatási célokat szolgált. Ez egy több épületből álló, jelentős méretű állam ingatlanegyüttes, ami kollégiumként és szálláshelyként is funkcionált. 2022 után a kárpátaljai menedékes családok elhelyezéséül szolgált. Ez a cseremajori épületegyüttes körülbelül öt kilométerre van a lakott területtől, egy erdő veszi körbe. Készült a kormány részére 2024. július 7-i kormányülésre, amelyben tájékoztatja az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányt az ítéletről és a lehetséges megoldásokról és a várható fizetési kötelezettségről. Készült több összefoglaló, amelyben már felvetik a tranzitzónák újbóli megnyitásának szükségességét.”
Magyar Péter ezután egy július 17-i kormányzati összefoglalóra hivatkozott, amely szerinte már részletesebben foglalkozott azzal, miként lehetne végrehajtani azt az ítéletet, amelyről a kormány kifelé azt kommunikálta, hogy nem hajtja végre. „Készül egy összefoglaló július 17-én, 2024-ben, amelyben először árulnak el részleteket arról, hogyan kellene végrehajtani az ítéletet az Orbán-kormánynak, amelyről azt kommunikálták, hogy nem fogják végrehajtani. Szó esik sok helyen a migrációs paktumról is, de ezzel nem borzolnám a kedélyeket, majd jövő hét elején bemutatjuk, hogyan tervezte ezt végrehajtani az Orbán-kormány” – közölte.
A politikus prezentációt is bemutatott, amelyben 2024-es kormányülések és egyeztetések dátumai szerepeltek. Azt mondta, szeptember 9-én már rendőrök őrizték a háromméteres kerítéssel körbevett vitnyédi ingatlanegyüttest, ő pedig szeptember 13-án szólalt meg először az ügyben. A következő fontos pontnak a július 25-i kormányülést nevezte, amelynek összefoglalójából így idézett: „A menedékkérőket a menekültügyi eljárás időtartama alatt a magyar-osztrák határ közvetlen közelében, nyílt táborban, vagy olyan zárt táborban, amelyet bizonyos időszakokban lehetséges elhagyni, szükséges elhelyezni.”
A miniszterelnök egy 2024. augusztus 21-i kormányülés emlékeztetőjére hivatkozott, amely szerinte újabb bizonyítéka annak, hogy az Orbán-kormány a háttérben már a vitnyédi tábor előkészítésével számolt. A politikus úgy fogalmazott, hogy a döntés a nyári politikai uborkaszezon után született meg, miközben ők akkoriban kórházakat jártak, és állítása szerint ebben a dokumentumban jelent meg először írásban a vitnyédi létesítmény terve.
Magyar Péter az emlékeztetőből idézve azt állította, hogy a kormány nem pusztán kezelni akarta a migrációs ügyet, hanem politikai konfliktusként is tudatosan épített rá.
A dokumentumban szerinte ez szerepelt: „2026-ra szükséges a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust kiélezni”
A politikus szerint az irat arról is rendelkezett, hogy a vitnyédi ingatlanon olyan beruházásokat kell végrehajtani, amelyek alkalmassá teszik az épületegyüttest migránsok befogadására. Magyar Péter olvasatában ez azt jelenti, hogy miközben az Orbán-kormány nyilvánosan a migráció elleni küzdelemmel kampányolt, a háttérben egy migránsok elhelyezésére alkalmas létesítmény kialakítására készült.
Állítása szerint az akkori kormány felhatalmazta Pintér Sándor belügyminisztert arra, hogy intézkedjen a vitnyédi ingatlan menekültek fogadására történő előkészítéséről. A bemutatott dokumentumok alapján a tervezett létesítmény 500 fő befogadására lett volna alkalmas, a beruházás becsült költsége meghaladta volna a 2,3 milliárd forintot, az éves működési kiadás pedig a 2,9 milliárd forintot.
Magyar Péter azt is kiemelte, hogy a beruházásról szóló döntéssel egy időben kormányzati döntéssel kezdték kiszorítani a kollégiumból az ott élő kárpátaljai menekülteket.
A kormányfő szerint szeptember elején már látható jelei voltak annak, hogy a vitnyédi ingatlan körül valami készül. A politikus felidézte, hogy szeptember 3-án az egykori tejipari szakközépiskola öregdiákjai osztálytalálkozót szerettek volna tartani az intézményben, de nem tudtak bejutni, mert az épületegyüttest addigra háromméteres kerítéssel vették körbe.
A sajtótájékoztatón ezután a szeptember 11-i kormányülésről beszélt, amelyhez állítása szerint már egy részletes előterjesztés is készült. Magyar Péter szerint ez az anyag tartalmazta a vitnyédi tábor építéséhez kapcsolódó költségek lebontását, miközben a munkálatok ekkorra már javában zajlottak.
„Most jutunk el a szeptember 11-i kormányülésre, ehhez egy vaskos előterjesztést készítettek, ami rendezi a kérdést. Ez részletesen tartalmazza a kormány jóváhagyására a költségek lebontását a vitnyédi tábor építésére, ami ilyenkor már bőven zajlik. Az volt a terv, hogy a lehető leggyorsabban, akár egy épület elkészültekor már be lehessen oda költöztetni migránsokat” – fogalmazott Magyar Péter.
Hozzátette, hogy szeptember 13-án tartotta az első sajtótájékoztatóját az ügyben, ezt követően pedig szerinte elindult a folyamatos tagadás, miközben még mindig zajlottak bizonyos munkálatok.
Konkrét példaként egy antenna engedélyezési eljárását említette. A helyszínen szeptember 23-án tüntetés is volt.
Magyar Péter szerint a botrány ezután eszkalálódott: Burgenland tartomány vezetése már a határ lezárásával fenyegetett, miközben állítása szerint „a Fidesz politikusai folyamatosan hazudnak, terelnek, és azt mondják, nem is voltak ilyen tervek, sőt, azt mondták, diákok nyári táboraként használnák a tábort.”
A politikus ezután a Fidesz tisztújító kongresszusára utalva élesen fogalmazott: „A Fidesz mai tisztújító kongresszusa okafogyottá vált. Orbán Viktor és miniszterei egyszerűen, tisztán belehazudtak a magyar emberek szemébe, a helyiek szemébe, a sajtó szemébe, a külföldi szomszédjaink szemébe. Ilyen emberekkel lehet megújulás? Nem érzik magukat átverve?”
Magyar Péter azt mondta, ezt az ügyet legalább annyira súlyosnak tartja, mint a kegyelmi botrányt. Azt is jelezte, hogy hétfőn újabb részleteket mutathatnak be a migrációs paktummal kapcsolatban, mert állítása szerint az Orbán-kormány konkrét lépéseket tett annak végrehajtására.
A sajtótájékoztató végén felvetette a börtönökből szabadon engedett emberkereskedők ügyét is. „Hogyan történt 2200 emberkereskedő kiengedése a magyar börtönökből. Egy kormányrendelettel engedték ki a börtönökből az emberkereskedőket, amire semmilyen jogi lehetőség nincs. Büntetést félbeszakítani, vagy büntetést elengedni a köztársasági elnök tud” – fogalmazott.
Deák Dániel a sajtótájékoztató kapcsán úgy fogalmazott: „Magyar Péter tegnap azt ígérte, hogy olyan információkat hoz nyilvánosságra, amelyek alapján a szombati «Fidesz tisztújító kongresszus okafogyottá válik».
Ezzel is igyekszik azt elérni, hogy a mai nap ne a Fidesz kongresszusáról, hanem róla szóljon.
A miniszterelnök a mai sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy szerinte az Orbán-kormány kommunikációjával szemben 2024 nyarán folyamatos egyeztetés folyt a kormányban arról, hogyan valósítsák meg a migránsok befogadását, és hogyan hozzanak létre migránstábort. Magyar Péter egy titkos kormányhatározatot is bemutatott, amely szerint az Orbán-kormány migránstábort akart építtetni Vitnyéden.
Magyar Péter ezzel a lépéssel a Fidesz kongresszusa mellett arról is el akarja terelni a figyelmet, hogy pénteken hatályba lépett az uniós migrációs paktum, miután megállapodott Ursula von der Leyennel annak magyarországi bevezetéséről.
Az tehát lehet, hogy az Orbán-kormány megfontolt minden eshetőséget a migráció ügyében, de tény, hogy Magyarország migrációs szabályozása eddig a legszigorúbb volt az egész Európai Unióban, és ennek köszönhetően egyetlen illegális migráns sem jutott be az országba. Sőt, Magyarországot meg is büntették a szigorú szabályozás miatt.
Ehhez képest a Magyar Péter vezette új kormány uniós megállapodásának köszönhetően az eddigi illegális migráció legalizálva lett, sokkal megengedőbb migrációs politika jön Magyarországon, mint eddig.”
Ezt is ajánljuk a témában
Négy szó a kongresszus előtt, amitől a teljes jobboldal függ. Varga Mátyás Zsolt írása.

Nyitókép: Németh Kata / Index