Öt ok, amiért béna a magyar ellenzék

„Pozícióharcok

Amíg az ellenzéki pártok arra törekszenek, hogy ki közülük az igazi kormányváltó erő, addig a Fidesz politikusai gyakorlatilag bármit megtehetnek. Nem beszélve arról, hogy rendkívül rossz üzenet bárkinek egyedüli alternatívaként jellemezni önmagát. Senki sem szereti az önjelölt hazamentőket, mert egyrészt hiteltelen, másrészt nem is igaz. Ha a szavazók azt látják, hogy a pártoknál a listára kerülés és a mandátumhoz jutás az egyetlen cél, akkor egy kézlegyintéssel intézik el őket. S igazuk lesz.

Ellenzéki erózió

A Fidesz parlamenti frakcióját senki sem hagyta ott ebben a ciklusban, sőt az egység az előző kabinet alatt is jellemezte a pártot, utoljára 2013 nyarán Ángyán József lépett ki a képviselőcsoportból. Ugyanez nem mondható el a másik oldalról. Az előző ciklusban szétesett, majd újraalakult LMP, a DK-sok kiválása az MSZP-ből már-már elfelejtett statisztikai adat, de 2014 óta nem csupán Bajnai Gordon hagyta ott az egészet a fenébe, de Kónya Péter is távozott az Együtt szárnyai alól, sőt az LMP esze, Schiffer András is lemondott mandátumáról. (Novák Elődöt talán meg se említsük, hiszen az a Jobbik belharcainak része volt.) Szeptemberben pedig a korábbi pártját egyébként pont a tehetetlenséggel vádoló Demeter Márta igazolt a szocialistáktól az LMP-hez. A külön utak vége pedig fragmentációt, a szétforgácsolódott erők 1-2-3-4 százalékos eredményét vetítik előre, ami semmilyen kormányváltáshoz nem vezethet.

Jelen pillanatban azt tudjuk csupán, hogy ki kivel NEM fog össze, ki NEM fogadja el a másikat, kik, miért NEM tudnak együttműködni, ki kit NEM lát szívesen bármilyen szerepkörben, s ki kivel NEM ért egyet. A sok nemből pedig soha nem lesz egység, azaz mindenkinek lesz sok kicsi pecsenyéje, mégis mindenki éhen marad a végén.”