„Kormos Anett igyekszik poénosra venni a hangvételt, mintha éppen nem is bírósági részrehajlásról beszélne. Igyekszik azt mutatni, hogy nem is akar ő belegázolnia a férfiak lelki világába és provokálni az apákat, de… azt teszi… és ezt a férfiak humorérzéke sem képes tompítani. Az, hogy Kormos Anett a lényeget az anekdotikus érvelés dupla rétegű zsírpapírjába csomagolja és még hagymát is pucol hozzá, nem sokat változtat a lényegen.
A nőíró szerint a váláskor a gyerekekért folyó versenyfutásban a bíróságnak meg kell szavaznia némi lépéselőnyt az anyáknak, mégpedig azért, mert a nő hordja ki, szüli meg és szoptatja a gyereket, tehát »anyának lenni eredendően, a természet jóvoltából egy jóval nagyobb csomag, mint apának lenni«. Ne akarjuk eltagadni a valóságot, egészséges esetben minden bizonnyal közvetlenebb és meghittebb kapcsolatot teremt mindez az anya és gyermeke között csecsemőkorban, nagy baj is van, ha nem így történik, de ezzel még cseppet sem sikerült Kormos Anettnek megindokolnia, hogy egy évekkel a szülés és szoptatás után zajló válóperben miért kellene a bíróságoknak diszkriminatív ítélkezési gyakorlatot működtetniük.
(...)
Nem véletlen az sem, hogy a válások túlnyomó többségét bizony nem a férfiak, hanem a nők kezdeményezik, hiszen ők azok, akiknek semmi veszítenivalójuk nincs. Különösen semmi veszítenivalójuk nincs, ha a gyermekekhez fűződő jogokat szemléljük, mert a nő mindent egyedül eldönthet és keresztülvihet: dönthet a fogamzásgátlásról, de ha akarja, a férfi határozottan ellenkező szándéka ellenére is teherbe eshet, megtarthat, elvetethet, szülhet, kórházajtóban inkubátorba tehet, házasság hiányában akár még örökbe is adhat, a másik szülőtől szándékosan elidegeníthet, sőt akár szó nélkül elköltözhet a gyermekekkel egy másik bolygóra, bármit megtehet és semmiféle következménye nincs, ha döntéseiből az apát teljes mértékben kirekeszti.”