#IStandWithKarpatalja

„Fontos nyomatékosan hangsúlyozni, hogy ez a törvény csak egy állomás a régóta zajló játszmában. Nem ez az első eset, nem ez az első »nyelvtörvény«, amikor a százötvenezres magyarnál sokszorosan népesebb orosz kisebbséggel szembeni küzdelmében a kijevi politika szemrebbenés nélkül beáldozná az előbbit is. Olyan nem lesz, hogy az ukránok egy ilyen törvényben megneveznék az orosz kisebbséget csak azért, hogy mondjuk a magyart »óvják«. Nem akarnak ők óvni senkit. A kárpátaljai magyarság pedig szinte kívülállóként issza a levét a végeláthatatlan ukrán–orosz konfliktusnak. (Ez, bármennyire okoskodik is bárki, nem az Orbán–Putyin összekacsintás miatt van.)

Ezért volt felfoghatatlan számomra az első napok hátborzongató, néma csendje. No nem a nyugati, az európai, a geopolitikai. Azt hagyjuk. Hanem a magyarországi. Miközben ingyen netért, oktatásért, CEU-ért, választási rendszerért, sajtószabadságért (meg sok minden másért) utcára vonul boldog-boldogtalan, és egymást érik az Egymillióan a Hakapeszi Makiért Facebook-csoportok, ahol egymás torkát is simán elvágják a prosztó szájkarate fekete öves acsargói, addig nemigen láttam sokáig, hogy bárki egy árva tüntetés lehetőségét is felvetette volna – mondjuk Ukrajna budapesti nagykövetsége elé. Néhány nap után a balos ellenzék végül szervezett egy demonstrációt, de tudni kell, hogy ez ennél is sokkal nagyobb léptékű ügy.

Ha valami miatt érdemes lenne – tényleg politikai meggyőződéstől függetlenül – megmozdulni, hát ezért nagyon! Nem újabb lövészárkot ásni, nem a kárpátaljai magyarokat rongynak használva feltörölni velük a padlót, önös politikai érdekből. Bocsánat, de ez nem poszthipszter libsi kontra mutyivegas-náci ügy. Ez sokkal több. A legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő határon túli magyar közösség túléléséről szól. S noha korábban is sokszor elmismásolták az ukránok a saját ostoba törvényeik végrehajtását, mi a biztosíték arra, hogy ez most is így lesz? Semmi.”