Tematizált semmitmondás

„A népszavazási kezdeményezés az európai bérunióról az ország elsöprő többségének kedvére való megoldás lenne. De félő, hogy a közép- és kelet-európaiak bérfelzárkóztatásához egy sikeres népszavazás is édeskevés lenne. Mert az Európai Bizottság napirendre tűzheti a kérdést, támogathatja is, ám az állásfoglalása senkit nem kötelez semmire. De jó álmodozni arról, hogy egy magyar dolgozó is annyit keres, mint német kollégája. Kérdés, hogy a magas bérek mellett hány embernek lenne munkája?

A választójog korlátozása állandóan visszatérő motívum a politikai diskurzusban. »Az a demokrácia legnagyobb hibája, hogy az egyetemi professzor szavazata ugyanannyit ér, mint egy analfabétáé« – szokták mondogatni választások után a vesztesek. Most Dúró Dóra felvetette, hogy a választójogot kössék iskolai cenzushoz. Akinek nincs alapfokú végzettsége, ne szavazhasson. Azóta ez a politikai vitaműsorok sztártémája. Mindenféle korlátozás indokolható, de semmi nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy az iskolázottsági cenzus érdemi változást hozna a választások eredményében.

Sőt a demokráciák a mind szélesebb kört érintő szavazati jog felé haladnak. A történelem viszont számos abszurd kezdeményezést ismer. Emlékezzünk a Tanácsköztársaság választási rendszerére. Mindenki választójogot kapott, csak a kizsákmányolóktól, a munka nélküli jövedelemből élőktől, a kereskedőktől, a lelkészektől, a szerzetesektől és az elmebetegektől vonták meg. Ellenben a munkásszolidaritás szellemében a világ összes proletárjának magyar választójogot adtak volna.”