Előbányászott ellenfél

2017. augusztus 31. 11:28

Dragneáék jól tudják, milyen lavinát indítanak el, hiszen a verespataki bányaprojekt Románia 1989 utáni történetének egyik legkényesebb és legvitatottabb terve.

2017. augusztus 31. 11:28
Páva Adorján
Krónika

„Egy friss felmérés szerint a szociáldemokraták gyakorlatilag azt csinálhatnak, amit akarnak. Hiszen az elmúlt hónapokban hiába szállították sorra a politikai botrányokat, megalapozatlan kijelentéseket és felháborító törvénytervezeteket, hiába bukkan fel egyre több sötét felhő a rózsaszín ígéretek felett: a romániai választók 46 százaléka most is rájuk szavazna. A Liviu Dragnea vezette PSD most gondolta úgy, hogy ideje nagyban játszani: mivel a polgároknak lassacskán adagolt pluszterhek úgysem elegendők arra, hogy betöltsék a költségvetésben tátongó lyukakat, hát akkor nekiesnének az altalajkincsek kitermelésének.

Dragneáék jól tudják, milyen lavinát indítanak el, hiszen a verespataki bányaprojekt Románia 1989 utáni történetének egyik legkényesebb és legvitatottabb terve. Éppen négy évvel ezelőtt, 2013. szeptember elsején rendezték civilek az első tüntetéseket a Gabriel Resources megaberuházása ellen, amelynek során ciántechnológiával szerettek volna kitermelni több száz tonna aranyat és ezüstöt Verespatakon. Bár a kanadai cég rengeteg pénzt költött a helyiek, illetve az országos közvélemény meggyőzésére, és sok befolyásos pártfogót is megnyert magának – többek között Dragneát –, a nagyvárosokban hosszú hónapokon keresztül tüntetők tömege megakadályozta, hogy a parlament zöld jelzést adjon a környezetet tönkretevő, állandó természetvédelmi veszélyforrást eredményező beruházásnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2017. augusztus 31. 13:29
Verespatak, sajnos, régi téma. Kocsis Tibor már 2004-ben csinált erről egy kitűnő dokut: Új Eldorádó címmel.
krakken96
2017. augusztus 31. 12:07
"bármit csinálnak,a népszerűségük megingathatatlan." asszem már láttunk ilyet,még hogy a "nacionalizmus halott":)) #AnemzetamiIstenünk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!