Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Az addig megtűrtségben élő és nem ritkán nemzeti defenzívába szorult reformátusság többféleképpen hallatta hangját.
„A reformáció évszázadát követően az erdélyi fejedelemséget leszámítva a forradalmi hevületen kívül kevés sajátosan református kovász jutott a magyar közéletbe a 19. századig. Az addig megtűrtségben élő és nem ritkán nemzeti defenzívába szorult reformátusság többféleképpen hallatta hangját. Ezek a hangok kevésbé felekezeti, mint a kor fősodrába tartozó progresszív irányzatokba tagolódtak. Ha lehetne kivételt említeni, Pálóczi Horváth Ádám vagy Tisza István lenne a maga nagyságával és tragédiájával.
A két világháború közötti magyar közélet népi mozgalmának súlypontját óhatatlanul a reformátusság viselte helyzetéből adódóan, hiszen a magyar reformátusság zömét a paraszti, illetve középnemesi réteg alkotta. Ahol a főnemesség is református volt, Kelet-Magyarországon és Erdélyben, ott sem az a fajta alá-fölé rendelés volt a jellemző, mint az ország más részein. Ez részben a történelmi örökségben keresendő, másfelől pedig Trianon következményében, ahol a főnemesi rétegekre inkább történelmi felelősséggel mintsem ellenségesen tekintettek. A Bánffyak, Telekiek, Bethlenek, Béldyek, Kendeffyek története jól mutatja ezt.”