Maradék maradéka

„Az anyanyelv szeretete szinte a szerémségi magyarok természetes életérzése. Egy alig száz lakost számláló faluban, Dobradóban járunk, ahol bekopogunk a Hajnal házaspár módos portájára. A jobb oldali ház is a Hajnaléké, s eladó a bal oldalon található ingatlan is, mondja a gazda. (...)

Hajnalék sokat dolgoznak, nem érnek rá panaszkodni, megélnek. Fiúk most végezte a középiskolát. Otthon maradt, minden szülői noszogatás ellenére. »Szereti a földet« – mondja Hajnal, s hangjában a büszkeséggel vegyül az aggodalom. Az istállóból zene szűrődik ki. A tucatnyi tehén zenét hallgat. Elsütöm a poént: ugye, jobban tejelnek, ha jó zene megy. »Csak ha magyar zene!« – érti el Hajnal.

Dobradóban így csevegnek a magyar nyelvről. S így Maradékon is, ahol Halász Dániel lelkész pontosan tudja, hogyan kell azt a helyi közösséggel és a messziről érkezettel is közölni, hogy mekkora a magyarság és mekkora az ereje.”