Soros Magyarországon és Izraelben

2017. július 12. 12:50

A kormányzó magyarországi jobboldal azt mondja, hogy semmi baja a biológiai zsidóval meg a felekezeti zsidóval.

2017. július 12. 12:50
Tamás Gáspár Miklós
Kettős Mérce

„Hát akkor kit gyűlölnek?

A szellemet – amint nem zsidó antiszemita elvbarátaik is. A szellemet (spiritus flat ubi vult, a szellem oda röpül, ahová akar, mondják János evangyélioma, 3:8, nyomán: spiritus ubi vult spirat: »a szél fú, ahová akar«, így fordította Károli Gáspár, azaz: to pneuma hopú thelei pnei) szokták gyűlölni. A szellem fú mindenfelé. A »zsidó« csak álneve a szellemnek, ezért gyűlölik Izraelben is a biológiai zsidók, az etnikai zsidók, a vallási zsidók, a politikai zsidók. Akik igen gyakran antiszemiták, pont úgy, ahogyan ezt Magyarországon is megszokhattuk.

Otto Weininger és Max Nordau még őszintébb lehetett, 1945 után burkoltabban kell antiszemitának lenni – mégiscsak történt valami kis feszélyező kellemetlenség 1945 májusa előtt.

A kormányzó magyarországi jobboldal azt mondja, hogy semmi baja a biológiai zsidóval meg a felekezeti zsidóval. Ez így is van. Binjamin Netanjahu nemsokára Pestre jön Orbánhoz, és nagyszerűen meg fogják érteni egymást a fiúk.

Álmélkodásra semmi ok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ousiv
2017. július 13. 11:02
TGM és Gulyás Márton félrehajt pl. egy fűszálat bárhol és az alatt is tud találni egy elnyomott-kiszolgáltatott életformát. Vagy egy falrepedésben. És még együtt is éreznek vele. : )
fogas paduc
2017. július 13. 10:25
Szóval akkor tehát, ha mondjuk a Soros úr tilosban parkol, akkor az őt megbüntető közfelügyelő antiszemita - ugye? A Soros úr nem tud semmi rosszat sem csinálni, mert aki ezt állítja róla, az antiszemita. Ha mondjuk a Soros úr tetlegesen bántalmaz valakit, akkor az nem védekezhet, mert könnyen ráfogható, hogy bántja a zsdóságot.... A Gáspár úr meg nem normális - ez pedig egy vélemény - most persze rágódhatom azon, hogy ez a vélemény homophobofasisztoidonaci-e.
Biivisz
2017. július 13. 02:26
TGM tökéletesen mintázza, hogyan fordul át a görcsös elvhűség önmaga paródiájába. (Először a Kettős Mércén olvastam, nem tűnt föl az írója. Azt hittem valaki hülyéskedik, mint Puzsér szokott.) Már Izrael és annak miniszterelnöke is antiszemita !!! ??? Ma már csak Soros, meg az ő pártján állók számítanak zsidónak !!! Azaz a palesztínok, az LMBQTXYVWZZs szivárványszínüek, meg a muszlim bevándorlók. Az ortodox, vagy az izraeli MÁR NEM ZSIDÓ !!!. Sőt A N T I S Z E M I T A !!! (Már Mózes is az volt. Hogy megszívatta szegény egyiptomi "igaz szellem zsidóit", akik csak a népek együttélését - Open Society - szorgalmazták.) Ez a szerencsétlen mára már tényleg belehülyült a saját filozófiai zsákutcáiba. (Vagy már csak Sorostól kap pénzt, ezért kénytelen ilyen abszurd baromságokat írni.) Egy az Isten: OPEN SOCIETY!!! És SOROS GYÖRGY az Ő PRÓFÉTÁJA!!!
KötőDániell
2017. július 12. 21:50
Most mi van?! Én vagyok hüjje vagy a Gazsi görbe?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!