A mandineres Batiszkáfnak rögtön meg is szavazom az idei Mizantróp-nagydíjat, leplezetlen rajongással ráadásul. De fesztivál-ügyben nincs igaza.
„»Az idei nyárra rettenetesen szar időt kívánok« – zárta írását a titokzatos Batiszkáf a Mandineren tegnap, miután mintegy nyolcszázezer karakterben dohogott arról, miért és milyen nagyon elviselhetetlen is a nyár. Amit a Pride-ról ír, az sok szempontból telitalálat, de a Pride-ról külön cikket is tervezek, úgyhogy azt most hagyjuk. Amiért most billentyűzetet ragadtam: cikke fesztiválokat gyalázó részének olvastán mintha csak én szültem volna a nyári zenei dzsemborikat, úgy ugrott elő belőlem a harminchat éven át szunnyadó, ám most annál feldúltabb anyatigris.
Batiszkáf ezt írja:
»Lehetne beszélni a fesztiválok mélyen ellentmondásos természetéről: arról, hogy míg váratlan találkozásokra, kiszámíthatatlan kalandokra, felejthetetlen élményekre, az ásatag, rutinba fojtott mindennapokból való kiszakadásra, egyszóval: vadságra csábítanak; valójában nem kínálnak mást, mint e mindennapok hipersűrű, eksztatikus verzióját, a végletekig sematizált és feszített ugyanazt, betekintést a fogyasztói társadalomnak abba az utópikus állapotába, amiben felszámoltatott minden zavaró tényező és retrográd kötöttség, ahol a nemzetközi feelgoodizmus praeceptumai (úgy is mint YOLO) szerint megdizájnolt #élet egy virtuális mámor konstans túlfeszültségétől izzik.
Féktelen szabadság, szigorúan két karnyújtásnyira a bacardis standtól; hömpölygő páwafelvonulás a Walden-tó fövenyén – a dolog komikuma mondhatni az égbe kiált, és mégsincs, aki kétségbe vonja a fesztiválidény gyönyörűségét. Maga az emberminiszter tette két éve azt a kijelentést, hogy Magyarország a fesztiválok országa lesz; a baljóslatú ígéret immár véres valózsággá vált.«
Batiszkáfnak rögtön meg is szavazom az idei Mizantróp-nagydíjat, leplezetlen rajongással ráadásul. Ez a nagypapás, egyúttal elegánsan lekezelő attitűd rettentő szexi. Az olvasó a szerzővel együtt érezheti magát valami nagyon szűk, nagyon kivételes elit tagjának, amely a valódi bölcsesség birtokában átlátja a nagy összefüggéseket és csak legyint erre a hebrencs mai világra: »tébolyda«.
Ám akármilyen szórakoztató is Batiszkáf, igaza azért nincs neki. Fesztiválügyben legalábbis nincs. Van ezekből az országban bőven olyan, amely önmagában is vonzó, ráadásul ha odatéved az egyszeri fővárosi, megtapasztalja, amit elméletben amúgy tud persze: hogy Magyarország nem egyenlő Budapesttel. Csak más ezt ideológiai alapon nagyon tudni a monitor előtt, mint érezni és látni.
Engem például többször is megdöbbentett már egy-egy hely, ahova fesztivál híján bizony nem jutottam volna el. 2009-ben ilyen volt az Ördögkatlan, Palkonya, templomi koncertjeivel. A Zempléni Fesztivál sem falunapos gagyi, s noha Sárospatakot jól ismerem gyerekkorom óta, Mádon koncertet hallgatni bizony páratlan élmény. Ott van aztán a legutóbbi döbbenetem: Miskolc. Két hete sincs, hogy ott jártam a Bartók Plusz operafesztiválon. (Itt írtam meg.)
A legnagyobb döbbenet viszont három éve ért egy fesztiválnak köszönhetően: akkor jártam először Pakson, a Gastroblues Fesztiválon. Így esett le, hogy Paks nem valami atomerőműves ipari lakótelep, hanem gyönyörű, lankás, borospincés, szép Duna-partos kisváros. Azóta visszajárok.
Az idei Gastroblues épp most kezdődött el, holnap, csütörtökön már koncertek is vannak, és amint tehetem, arra is veszem az irányt. Ez lesz egyébként a huszonötödik, a progamot böngészve amolyan családi találkozó jelleg várható: azok lépnek fel, akiket a közönség nagyon szeretett itt az elmúlt negyedszázadban. Itt kérem nem lesz Fásy Ádám, sem Bunyós Pityu, az Ohio-t könnyes szemmel éneklő, dülöngélő asszonyságok jelenléte is kizárt. Ez az a fesztivál, kérem, ahol és amelynek hatására a Magyar Atom megalakult anno. Gagyi mulatós helyett lesz tehát Ana Popovic, Erja Lyytinen, SBB, Julian Sas, Cliff Moore, meg persze a magyar blues-színtér színe-java. (Akit érdekel, itt találja a programot.)
Szóval nem csak csapatós-veretős, nyikhajokkal tömött VIP-es fesztiválok vannak az országban, bőven van miből válogatni. Érdemes is. Ha aztán esetleg túl jól éreznénk magunkat a napon a zene és az elfogyasztott fröccsök hatására, már most megfogadjuk: segítségül mindenképp a búskonzervatív Batiszkáf szórakoztató, minőségi fanyalgásához fordulunk majd.”
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az ESG, azaz a fenntartható szempontok szerinti teljesítmény javítása érdemben segíthet a tőkeköltségek csökkentésében, különösen részvénykibocsátásoknál, de az eredmények ágazatonként, vállalatmérettől és földrajzi helyzettől függően jelentősen eltérhetnek. A kérdés az, hogy elég-e egy jó ESG-értékelés ahhoz, hogy tartós pénzügyi előnyt teremtsen.
Tizenhat év alatt nem lehet majd hozzáférni az oldalakhoz.
Ilyen, amikor visszanyal a fagyi.
Bandika, a lövészárkokon való képmutató sajnálkozásaitokat pedig épp most hugyoztad telibe.
Orbán Viktor leszögezte: „Aki azt állítja, hogy Magyarország területére belépett Aszad elnök, az vadászterületet csinált vagy akart csinálni Magyarországból.”
A pápai állam dolgozói sokáig kiváltságos helyzetben voltak, de ott is megszorításokat vezettek be.
