Megöregedett a háború után született baby boomerek nemzedéke, amely Magyarországon 1948-tól együtt menetel a ratkósokkal. (Ratkó Anna szövőnő, Rákosi egészségügyi minisztere akkor tiltotta be az abortuszt, hogy Sztálinnak legyen elég katonája.) Közülük sokan többé vagy kevésbé láthatóan itt vannak. Itt vagyunk.
Csak a korunk egyesít bennünket. Mi voltunk az 1968-as nemzedék húszévesei. Kínában akkoriban már két-három éve zajlott a kulturális forradalom. Ottani kortársaink Mao kis piros könyvével a kezükben terrorizálták a társadalmat, és bontották a polgári létforma maradványait. Jórészt ők és a dél-amerikai kommunista terrorista Che Guevara inspirálták a jólétre, a fogyasztásra, az apáik dicsőséges világháborús történeteire és új háborúira ráunt nyugati egyetemi diákság mozgalmait. Mao, Che és a bongyor hajú, amerikai fekete kommunista vezető, Angela Davis képei díszítették a kollégiumi szobáikat és a trikóikat. A hatvannyolcasok Amerikában, Woodstock sarában – igaz, jó zenével – a drogok szabadságáért, Párizsban, a Sorbonne-on vicces jelszavakkal („Tilos tiltani!”) a nemi felszabadulásért, a lánykollégiumokba való bejutás jogáért szálltak harcba sok szenvedéllyel, de kevesebb kockázattal.
Itt, Közép-Európában Mao kevésbé volt népszerű. Prágában a bársonyos forradalomért, az emberarcú szocializmus illúziójával néztek szembe a fiatalok a szovjet tankokkal. Kádár magyar sorkatonákat is küldött, részt kellett venniük a prágai tavasz elfojtásában.
Nálunk akkoriban még élénken élt 1956 levert forradalmának emléke. Ismertük a szovjet tankok erejét. 1968-ban a magyar fiatalság nem csinálhatott forradalmat. Megpróbálta élhetővé tenni a saját életét, munka után házilagos eszközökkel lakást épített, Trabantra gyűjtött évekig. Kicsit később a rendszer engedékenységének hála, másod- és harmadállásban pénzt kereshetett. Csak a leggyengébbek hullottak el idő előtt szívinfarktusban, vagy lettek az alkohol rabjai.