Mondani se kell, hogy a szövegben kiemelt helye volna a magyarok érthetetlen és riasztó fesztiválfétisének.
Annak a ténynek, hogy júniusban föllángol e táj, e néma, lomha, szerte az országban tetőfokára hág a hangulat, és máris lecsúszott, cédéiket a színpadról áruló starok tátognak akrodenszes kölykök kíséretében pörköltfőző versenyeken; a belvárosi, bourgeois-bohème fiatalság testületileg kivonul a budai hegyekbe meg a legendás Bánki-tóhoz [1], hogy ún. fasza alternatív headlinereket [2] hallgasson, na meg hogy – a gyönyöröket tetézendő – korrupciós, migrációs, romaügyi stb. workshopokon vegyen részt. Több tízezres tömegek veretnek, ill. csapatnak kempingek és plázsok porában-sarában a jegesen üres tekintetű EDM-legendák előtt, míg a VIP-szekciókban fideszes aranyifjak és celebritások vodkaszódáznak. Mindeközben a már-már ideologikus felhangokat öltő bulihangulat valami arrogáns szituacionizmus jegyében igénybe veszi, sőt lefoglalja a Szabadság hidat.
A huszonegyedik században a nyárnak előjogai vannak – ha mást nem, hát ezt mindnyájan jól az eszünkbe véshettük, és remegve várjuk a recski kőfejtőben kikövetelt goapartikat.
Nyilván meg lehetne próbálni megfejteni a jelenséget. Lehetne beszélni arról, hogy a nyarat szinte kizárólag olyan agresszív gépzajok kísérik, amelyeket hallgatva egy minimálisan is érzékeny ember másfél óra alatt komplett lelkironccsá válik, hát még akkor az ötödik nap végére; hogy az éktelen, dübörgő, hivalkodó csúfság és a Szezon, úgy tűnik, kölcsönösen feltételezik egymást.
Lehetne beszélni a fesztiválok mélyen ellentmondásos természetéről: arról, hogy míg váratlan találkozásokra, kiszámíthatatlan kalandokra, felejthetetlen élményekre, az ásatag, rutinba fojtott mindennapokból való kiszakadásra, egyszóval: vadságra csábítanak; valójában nem kínálnak mást, mint e mindennapok hipersűrű, eksztatikus verzióját, a végletekig sematizált és feszített ugyanazt, betekintést a fogyasztói társadalomnak abba az utópikus állapotába, amiben felszámoltatott minden zavaró tényező és retrográd kötöttség, ahol a nemzetközi feelgoodizmus praeceptumai (úgy is mint YOLO) szerint megdizájnolt #élet egy virtuális mámor konstans túlfeszültségétől izzik.