Alig egy óra alatt a Forma-1 Magyar Nagydíj izgalmas eufóriából dögmeleg, monoton szenvedéssé vált, ahol csak arra vártam, hogy belefussak valahol legalább egy vízpermetezőbe.
„Tök őszintén elhittem, hogy helyszínen nézni egy autóversenyt képes valami olyan pluszt adni, amit tévé nem. De az az igazság, hogy a hangzavaron kívül az ég egy adta világon nem képes pótolni a kényelmes kanapé, a légkondi, a hűtőbe rejtett 200 forintos Löwenbrau varázsát.
Már az is embertelennek tűnik, hogy a drágább jegyesek kénytelenek egy abszolút fedetlen tribünön nézni a pálya kb. 15 százalékát, hát még mit mondjon az a több ezer ember, akik egészen távol másztak fel a dombokra, hogy a porban fekve, szétizzadva láthassák esetleg a pálya 40 százalékát maximum. És ahogy telik az idő, úgy szakad szét a pálya, egy idő után már nem is lehet tudni, hogy pontosan kit és hányadik helyen látok, azon túl, hogy a két piros Ferrari még mindig toronymagasan az első. Éppen ezért gondoltam, körbesétálom az egész pályát, hátha azzal jobban telik az idő, és találok egy olyan pontot, ahol magát a versenyt is élvezhetem, nem csak azt, hogy én is a versenyen vagyok.
A pálya mellett járva az alábbi szakmai megállapításokat sikerült tennem:
– egy-egy minimálisan árnyékos rész eszmei értéke magasabb, mint egy dedikált Ayrton Senna-bukósisaké
– a pálya bármelyik pontján állva ugyanúgy csak annyit látok, hogy gyors kocsik elhasítanak mellettem
– valami érthetetlen módnál fogva a helyszínen hirdet a Magyar Posta
– emberek százai ülnek a sörpadoknál zabálva, piálva, és feltűnően tesznek rá, hogy amúgy elvileg itt most épp fontos verseny van
– a világ legrosszabb munkája lehet 35 fokban, háttal a pályának a kerítésnél állni, és rászólni a túl lelkes szurkolókra, hogy itt és ne tovább, ez itt már biztonsági zóna
– a pályát nem lehet körbejárni, ezért úgy a háromnegyedénél kénytelen voltam visszafordulni.
Azon kaptam magam, hogy egy idő után már nem is érdekelt, hogy mi megy a pályán, a konstans motorzúgás mondhatni az életem részévé vált, és már a fejemet sem kaptam fel, amikor a helikopter gyakorlatilag három méterrel a tribün felett suhan el. Besörözni esélytelen ilyen helyen hónap végén, azokból a napon szottyadó kolbászokból és más húsokból pedig akkor sem ennék, ha ingyen adnák. Ezért alig egy óra alatt a Forma-1 Magyar Nagydíj izgalmas eufóriából dögmeleg, monoton szenvedéssé vált, ahol csak arra vártam, hogy belefussak valahol legalább egy vízpermetezőbe.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A szolgálatok közlése szerint a nehéz időszakokban még többen csatlakoznak soraikba. Erre volt példa a vörösiszap-katasztrófa, az ukrajnai háború kitörését követő menekülthullám vagy idén ősszel a dunai árvíz.
A sportvezető szerint jövőre is telt ház lesz a Forma–1-es Magyar Nagydíjon.
„Magyarországnak víziója és stratégiája van, Európának nincsen” – mutattak rá.
A foci élet és halál kérdése? A foci több az életnél is? De az élet szintén sokkal több, mint a foci? Mindez egyszerre igaz.
Sohasem a saját erejükből kerültek az ország élére, hanem mindig külső akaratból, ráadásul rendkívüli körülmények közepette. Gali Máté írása.
Úgy fogalmazott: a kultúrát nem őrizni kell, mert az nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem mindenekelőtt élni, csinálni kell. Ez különösen így van akkor, ha a kultúra keresztény és magyar.
