Ízléses SZDSZ-gyűlöleti törilecke

„Kötelességünk megvédeni szétszabdalt közgondolkodásunk oly ritka konszenzusait” – írja Constantinovits Milán „újoncoknak” szánt „törileckéjében”. „Ilyen például az SZDSZ megítélése”, amit „egyetlen jó ízlésű ember sem relativizálhat”. Ezzel nyitja a „szépelgő történelemferdítéssel” szembeszálló írását.

Társadalomlélektani kutatást igényelne a sokszor tapasztalt irracionális SZDSZ-utóutálat. Mint amikor a már rég kirúgott pattanásos gyerekre minden osztálytárs rávetíti a saját hibáját:

Valóban sokféle politikusnak és publicistának okoz ez a rítus lelki megnyugvást, és ha Constantinovits csak őket hallgatja és olvassa, ez konszenzusnak tűnhet. Ahogy Torgyán doktor vélte úgy, országjárásáról hazatérve, hogy itt mindenki kisgazda. Ám így szegény „újoncoknak” egy másik „történelemferdítést” kínál fel, szintén „szépelgőt”, hiszen a jó ízlésűek konszenzusaként tálalja. Úgy érzi, elég felsorolni néhány szitokszót, és ez minden jó ízlésű emberben zsigeri módon felébreszti a benne szunnyadó bulinghajlandóságot. De hát mik is ezek a szitokszavak?

*

Sorrendben az első: „Göncz Árpád.” Temetésén két éve tömegek voltak, Orbán Viktor is fontosnak érezte, hogy hívatlanul ott feszengjen párjával az őket gyanakvóan méregetők gyűrűjében. Göncz FB-kedvelői ötször annyian vannak, mint Áder Jánoséi. Ők tehát nincsenek is, vagy ízléstelenek? Avagy még nem értesítette őket Constantinovits a konszenzusról? Köztér viseli Göncz nevét Budapesten, ami ellen még egyetlen jóízlésű ember sem tiltakozott (rossz ízlésű sem). Politikai ténykedése persze vitatott. (Kié nem?) Emberileg pedig pont az ellenkezője volt annak, amit a Constantinovits által megvédett cikk SZDSZ-es karakternek nyilatkoztatott ki: Gönczről a legmagasabb pozícióba jutott szabaddemokratáról legelvakultabb gyűlölői sem állíthatták, hogy „Nagyképű. Beképzelt. Egyoldalú. Megfontolatlan. Meggondolatlan”. Ez sokkal inkább a nyegle cikk szerzőjére látszik igaznak lenni. Ezért Constantinovits Milán ne írja le Göncz nevét, mint minden jóízlésű számára nyilvánvalóan hátborzongató hívószót. Nem túl ízléses.

„Taxisblokád.” Ennek szervezésével az az összeesküvés-szakértő Debreczeni József vádolta meg legvehemensebben az SZDSZ-t, aki DK-ssá válva a 2006-os turbulenciát meg FIDESZ-szervezésűnek „bizonyította”. Annak idején az SZDSZ némi zavar után támogatta ugyan a megmozdulást, ennek során mondtak rémeseket is, de nem az ő megmozdulásuk volt. Különben a taxisblokád megítélésében sincs konszenzus a jó ízlésű emberek között.

„Pető Iván és a megfúrt jóvátételi törvény.” Feltehetően a nevezetes Kónya-Pető vitában taglalt Zétényi-Takács féle igazságtételi törvényjavaslatra gondolt Constantinovits. Megint csak tájékozatlanul tájékoztatja az újoncokat: ennek megfúrásához ugyanis kevés lett volna az SZDSZ, hisz ellenzékben volt, és a törvény nem volt kétharmados. Sőt, két változatban, kétszer is csont nélkül megszavazták. Ám mindkettőt a volt MDF-es Sólyom László vezetésével működő Alkotmánybíróság „fúrta meg”, két különböző alkalommal. Sólyom később a FIDESZ köztársasági elnökjelöltje lett, jó ízlésűek konszenzusa vele kapcsolatban sincs. Ezt persze Constantinovits csak akkor állítaná név szerint őróla is, ha SZDSZ-es lett volna. Így csak behelyettesítette Petővel.

És akkor egy mellékszál: talán fontosabb lett volna a régi bűnösök megbüntetésénél az ügynökakták nyilvánossága, amire az SZDSZ terjesztett be először (1990) törvényjavaslatot, és később is több-kevesebb következetességgel próbálkozott a szocialista és jobboldali ellenállással szemben. Amit végül is e téren egyáltalán sikerült elérni, abban szerepe volt ennek a pártnak.

*

„Médiaharc.” Szép nagy téma. A harcban Hankiss Elemér és Gombár Csaba, a közmédiumok Antall József által jelölt és Göncz Árpád által kinevezett, nagy tekintélyű vezetői álltak szemben részben korábbi MSZMP-pártkáderekkel (Chrudinák Alajos, Stefka István), szélsőjobboldali véleményformálókkal (Csurka István) és újsütetű jobboldali pártkatonákkal (Nahlik Gábor, Csúcs László). Való igaz, az SZDSZ tejes mellszélességgel állt Hankissék mögött, ahogy a FIDESZ is, vagy cikkeivel az akkori Bayer Zsolt. Hankissék közmédiavezetési gyakorlatával kapcsolatban sem létezik hát konszenzus. (Hankisst különben, aki nem tartozott egyik politikai oldalhoz sem, két éve lelkipásztorként Balog Zoltán miniszter temette.)

„Sosemlépünkoalícióraaszocikkal, koalíciókötésaszocikkal.”

A fordulat különben hasonló volt a FIDESZ-éhez, mely az 1998-as kampányban azt hirdette, hogy soha nem lép koalícióra a kisgazdákkal, majd koalícióra lépett. Vagy a FIDESZ állampolgársági dupla fordulatához, melyről alább még lesz szó. Az automatikus jóízlésbeli utálat úgy látszik ezért is csak a halott SZDSZ-nek jár.

„Horn Gyula reaktiválása.” Horn Gyulát 1994-ben a választók aktiválták: a párt, aminek 1990-ben az élére verekedte magát megszerezte a képviselői helyek többségét. (Minden ellenkező híreszteléssel szemben, ehhez nem kellett a Demokratikus Charta, legalábbis semmiképpen sem annyira, mint az Antall-kormány hibái. Ha már, akkor Horn Gyulát a jobboldal aktiválta re.) Mindez nem az SZDSZ szándéka szerint, hanem annak ellenére történt. Horn különben korábban egyik kulcsembere volt annak a döntésnek, mely 1989-ben népszerűvé tette Magyarországot a világban, vagyis a keletnémetek kiengedésének, a határ megnyitásának. Ezzel legutóbb június 27-én a jelenlegi miniszterelnök is többes első személyben, mint magyar tettel, eldicsekedett. Az SZDSZ-nek, mint koalíciós partnernek sok harca volt Hornnal, mindezek nyomán neve ebben az összefüggésben teljesen értelmezhetetlen.

„Magyar Bálint-i oktatáspolitika, NAT.” Constantinovits talán nem tudja, a NAT több kormány alatt folyamatosan készült, jelentős részben azonos szakembergárdával, és semmiféle ízlésbeli konszenzus nincs sem Magyar politikája, sem a NAT ellenében. Különösen nem mondható ez a Hoffmann Rózsa-Parragh László féle szamunkáscentrikus oktatáspolitikai ámokfutás felől visszatekintve.

„Kuncze Gábor belügyminisztersége, robbantásos merényletek, szervezett alvilág.” Ez a homályos inszinuáció alkalmas arra, hogy egy bűnöző párt képét vázolja fel, minden konkrétum nélkül. Valójában semmi nem igazolja, hogy Kunczének több köze lett volna a szervezett alvilághoz, mint bármely más belügyminiszternek. És akkor finomak voltunk.

„Tocsik-ügy, ipari mértékű korrupció.” A Tocsik-ügy két párthoz kapcsolódott, az MSZP-hez elsősorban (nagyobb összeggel) és az SZDSZ-hez másodsorban. A két párt illegálisan nagy összegű közpénzhez jutott, de a legelszántabb leleplezők sem állították, hogy a pénz magánzsebekbe került volna. Az SZDSZ elnöke lemondott, az MSZP viszont úgy tett, mintha mi sem történt volna – máig tartó hagyományt teremtve. Korábban az MDF és a FIDESZ jutott közpénzhez törvénytelen székházeladással, sőt a FIDESZ pénze, ahogy ez az ÉS feltáró cikkeiből kiderült, magánbányához vándorolt tovább. A Tocsik-ügy elítélendő, az SZDSZ-káderek körül valóban voltak korrupciós ügyek, de ebből speciális SZDSZ-es ipari méretű korrupciót vizionálni abszurd. Különben éppen az SZDSZ-es politikusok szorgalmazták a tisztességes pártfinanszírozást, hogy a pártok ne kényszerüljenek kerülőutakra, ezt a többi párt propagandaokokból elvetette. Tudomásom szerint egyetlen SZDSZ-es vezetőről sem derült ki, hogy a hatalmi pozíciója meggazdagította volna (talán Wekler Ferenc kivétel, aki kikerült a politikából olyan ügyek miatt, melyek ma teljesen mindennaposak, és következmények nélküliek lennének). Az SZDSZ-nek és vezetőinek nem volt Mészáros Lőrince, Garancsija, Simicskája, Tiborcza, kutyának fenntartott kastélyai, hatalmas földbirtokai, gumilakásai, semmiből finanszírozott svájci egyetemei, pláne nem mindez együtt. Látatlanban javaslom Constantinovits-nak, aznap, mikor ezt olvassa, nézze meg a híreket, és hasonlítsa össze csak az éppen aznapi új ügyet a Tocsik-üggyel… Jó ízlés? Miről beszélünk?

„D-209-ügy: Medgyessy támogatása.” Pontosabb lenne túl sokáig tartó eltűréséről írni, hiszen emlékezetes, hogy a viszonyuk igen rossz volt, és épp az SZDSZ közreműködésével buktatták meg. De hát Medgyessy is főleg a szocik sara, ők ragaszkodtak hozzá épp az SZDSZ kezdeti berzenkedése ellenére is.

*

„Kettős állampolgárság ellenzése.” Hát ez ügyben tényleg tort ült a minden oldali rossz ízlés, de Constantinovits forrásai nyilván csak bizonyosakra szeretnének emlékezni. Korábban például a FIDESZ is határozottan ellenezte a kettős állampolgárságot, és csak Patrubányiék felvetésére állt mögé, némi hezitálás után. Ezerszer esküdöztek, hogy az állampolgársághoz nem kapcsolnának szavazati jogot, majd mikor többséget szerezve meghozták az állampolgársági törvényt, természetesen kapcsoltak. Nem volt véletlen a baloldal berzenkedése, mert ők persze tudták, hogy erre megy ki az egész, hiszen a határon túliak többsége feltehetően nem rájuk szavazna. Később (2006 márciusában) Mikola István, Orbán akkori helyettese ezt el is kottyantotta a FIDESZ-kongresszuson: ha „az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, akkor húsz évre minden eldőlne ebben az országban” (eget rengető ováció és taps). Hát erről volt szó a keblek nagy dagadásakor, szegény határon túli magyarokkal játszadozva. Ennyit a jó ízlésről. Ettől függetlenül az MSZP huszonhárommillió románja éppoly ízléstelen volt, mint hogy az SZDSZ a társadalombiztosítás várható terheivel ellenérvelt.

„Vizitdíj, kórházi napidíj, Horváth Ágnes.” A felmérések szerint ma már a FIDESZ-szavazók többsége is inkább fizetne vizitdíjat, csak lenne normális egészségügy. De hát nézzünk szét álszenteskedés nélkül a kórházakban, és számoljunk, mi mennyibe kerül…

„Tandíj.” Szintén csak körül kell nézni a mai „ingyenes” egyetemeken, melyeket különben fokozatosan szorít vissza a kormányzat, hogy a CEU-ra vagy a Matolcsy-féle, pénzben úszó kuruzslóközpontokra most ne térjünk ki. (Az SZDSZ által is támogatott tandíjjavaslat természetesen ismerte a szociális alapú ingyenes oktatást.)

*

Az SZDSZ politikája mellett érvelők fel szokták hozni, hogy keresztülvitte az 1%-os adóhozzájárulást, a hadkötelezettség megszűntetését, sokat tett az oktatási szegregáció ellen, megakadályozta az egyoldalú szocialista alkotmányozást, a kormányzati negyed lázálmát, miközben kiállt az 1995-ös, utóbb hasznosnak bizonyult Bokros-csomag mellett. A szocialisták oldalán is jelentkező etatizmussal szemben hellyel-közzel védte a piacot, a demokratikus jogállami elveket.

Mindebben vagy igazuk van, vagy nincs, de konszenzusról beszélni nem lehet. Nyilván a liberális párt sokat bénázott, sok volt a mulasztása, következetlensége (pl. diplomás minimálbér), elvtelen kompromisszuma a szocialistákkal, sőt kártékony intézkedései, politikusai is voltak. Kóka János pártelnök például össztársadalmi ellenszenvet vívott ki, és tényleg keveset lehet a javára írni. Csak éppen a tények alapján kéne beszélni erről a pártról, és nem egy médiaszelet önhivatkozásos „közmegegyezése”, önszuggesztiója és bűnbakteremtő projektálása alapján. Még akkor sem, ha ez annyira jól esik.

Különben az sem igaz, hogy nem Kovács Pisti az SZDSZ legnagyobb bűne. De. Az.