Érdemes szimbolikus közjavakba fektetni

„Vajon mire érdemes a határon többet költenie az államnak? Mivel a közjavak iránt a valódi preferenciáikat azok fogyasztóinak, ahogyan azt fentebb láttuk, nem áll érdekükben kinyilvánítaniuk, ezt a legtöbb esetben egyszerűen nem tudjuk. Amit tudunk mondani az leginkább az, hogy a politikusok vajon, a meglévő ösztönzőik alapján, mire hajlamosak többet és mire kevesebbet költeni. Ez alapján például arra lehet számítani, hogy a látványosabb és rövid távon szavazatokat hozó projektekre többet fognak költeni, mint a hosszú távon, de könnyen lehet, hogy jobban megtérülő beruházásokra. 

Jogos tehát a »miért nem fordítják inkább oktatásra« érv. Jogos, de a jelenlegi formájában gyakran gondolattalan és hanyag is, mivel nem számol azzal, hogy valamilyen mértékig azért valószínűleg rövid távú »pozitív nemzetképre« is érdemes lehet egy államnak költenie. De nem csak arra, hanem a művészetekre, akár a »nemzeti«, akár az »egyetemes«, klasszikus vagy kortárs, »magas« vagy populáris kultúra ápolására, a múltról való megemlékezésre, vallási szimbolikára, egy pozitív és befogadó jövőkép kialakításába, vagy akár, horribile dictu, »LMBT-identitáspolitikára«.

Az ilyen, materiálisan nehezen megfogható közjavakat érdemes lehet szimbolikus közjavaknak hívnunk, és érdemes ide sorolni a művészetekkel, a történelmi emlékezettel és a sporttal kapcsolatos állami politika nagy részét. Annak pedig, ha ilyeneket is termelünk, hosszabb távú pozitív hozadékai is lehetnek.”