„Hát nem éppen így beszél az alig több mint húszmillió polgártársunk által májusban megválasztott köztársasági elnökünk és lendületben levő kollégái, propagandistái, fanatikus hívei, akik az ötödik köztársaságból mindent le akarnak rombolni, hogy aztán mindent újjáteremthessenek, s hogy egy franciátlanított, globalista, neoliberális Franciaország építhesse föl és vezethesse – a gazdaságilag erős, de politikailag gyenge, úgyszintén gyökértelen és arctalan Németországgal karöltve – az utópikus Európai Egyesült Államokat? Hogy az állítása szerint se nem bal, se nem jobb, »független«, »centrista«, »haladó« új elnökünk hogyan viszonyul a forradalmi hagyományainkhoz, azt már tavaly bejelentette, amikor demokratikus forradalmat ígért, és azt, hogy felszabadítja az energiákat, és egyesíteni szeretné a megosztott nemzetet.
Csak nehogy úgy járjunk vele, mint elődjével, Mitterrand szintén demokratikus és haladó elnök úrral, aki 1989-ben megkérdezte Francois Furet-t, a forradalom nem marxista történetírásának legjelentősebb személyiségét, hogyan képzeli el a bicentenárium megünneplését. Ő azt válaszolta, hogy kizárólag 1789 polgári, liberális, demokratikus eszméi és elvei vállalhatók, de az 1917-es bolsevik forradalom előképének tekintett 1793-as antiliberális, antidemokratikus, terrorista jakobinus diktatúra nem! A szocialista államfőnek ez nem tetszett, s olyan emberre bízta az ünnepségek megszervezését, aki egyszerre vállalta és méltatta 1789 és 1793 hagyományát. Az illető a trianoni kontár, Georges Clemenceau egyik munkatársának unokája volt, s radikális republikánus képviselőként azt hangoztatta: »Bármily viszontagságok, bonyodalmak, igazságtalanságok tarkították is a forradalmi évtizedet (1789–1799), örökségét egésznek kell tekintenünk: a francia forradalom megbonthatatlan egész!«