Magyarország miniszterelnöke fasiszta

2017. július 03. 11:19

Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta. A magyar kormány az adófizetők pénzén hazudozva, állami politika rangjára emelte a gyűlöletkeltést.

2017. július 03. 11:19
Bokros Lajos
Facebook

„Budapest utcáit immár elárasztották a Soros György arcképével feldíszített gyűlölködő kormányzati propaganda-plakátok. Újfent a nevetséges nemzeti konzultáció a téma, amelynek keretében állítólag a magyar nép 99 százaléka elutasította az illegális bevándorlók betelepítését.
Két hete azt írtam a korábbi plakátok kapcsán, hogy innen már nincs lejjebb. Tévedtem.

Az nem új, hogy a kormány hazudik. Az újabb plakát megint azt sugallja, mintha az Európai Unió és Soros György illegális bevándorlók beköltöztetését szorgalmazná, holott kizárólag menekültek elosztásáról lenne szó. Akiket hazánk által régóta aláírt nemzetközi szerződés alapján kötelességünk lenne befogadni. (Más idejönni egyébként sem akar.) Az sem új, hogy a kormány lop. Az adófizetők pénzén, kormányzati üzenetként közvetíti a fasiszta ihletésű hazug és hamis Fidesz-pártpropagandát. Az új a nyíltan goebbelsi színvonal. A zsidó bankár, aki tönkretette Angliát, aki a népek zsírján hízik, aki aláássa a nemzetek szuverenitását, most a magyar nemzet életére tör.

Hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus.

Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta. A magyar kormány az adófizetők pénzén hazudozva, állami politika rangjára emelte a gyűlöletkeltést.

Bolond lett a kormány, írtam korábban. Igen ám, de ez életveszélyes bolondság. Vajon mi lehet a cél? Nyilvánvaló kormányzati kudarcaik nyomán véres polgárháborúba taszítani az országot csak azért, hogy a Fidesz tovább uralkodhasson és lophasson? Eljött az idő, hogy minden becsületes magyar állampolgár felemelje szavát a nemzetvesztő kormány fasiszta propagandája ellen. Ne mondhassa senki, hogy nem tudta, mi folyik itt.

A Modern Magyarország Mozgalom a legélesebb szavakkal ítéli el a fasisztává zülött Fidesz bűnszövetkezet újabb lelki és szellemi kútmérgező akcióját.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 288 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Negue
2017. július 04. 23:48
És mit számít az ha egy hitvány senkiházi bármit is röfög?
makapaka2
2017. július 04. 09:30
Ez a szerencsétlen Bokros állandóan hülyeséget beszél. Még mindig van lejjebb nála.
Szőke Ciklon
2017. július 04. 08:02
Már a kinézete is olyan népbiztos formájú, amikor meg megszólal, garanatáltan az. Képzeljétek el, mit tenn ez az alak, ha hatalomhoz jutna! Jönne a VÖRÖS TERROR, ki tudja milyen formában!
szekula
2017. július 04. 06:02
Az antiszemitizmus egyébként nem a fasizmus szériatartozéka, hanem a nácizmusé. Ez a műveletlen bajszos szar konkrétan komikus ezzel a hablattyal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!