A gerilla nem terrorista

„A felkelők október végén és november elején hősiesen tartották a várost. A budapesti városi gerilla mozgása eddig megíratlan történet volt.

Az ’56-os városi gerilla úgy mozgott, mint később a vietnami partizán vagy korábban az ír függetlenségi háború IRA-önkéntese és a vendée-i parasztfelkelő. A felkelők a gerillaharc szabályai szerint járnak el Budapesten is. Az első és legfontosabb, hogy a nép támogatta őket, enélkül egy napig sem tudtak volna kitartani és olyan szomorú végjátékba fulladt volna a megmozdulás, mint Che Guevara bolíviai vállalkozása 1967-ben. A foco-val ellentétben 1956 széleskörű népfelkelés volt, amelynek fegyveres szakaszát Budapesten városi gerillaháború formájában vívták meg. A második, hogy a felkelők úgy ismerték a várost, mint a tenyerüket, kihasználták a főváros adottságait, amely megvédte azokat, akik védelmére keltek. A libasorban haladó harckocsikat például többemelet magasból figyelték és adott jelre Molotov-koktélt dobtak rájuk, majd nyomjelző lövedékkel begyújtották a benzint. A harmadik, hogy a könnyűfegyverzetű városi gerilla mozgékony, kisebb csoportokban, villámgyorsan manőverezett a fővárosban, amely miatt a szovjetek a harcok első napjaiban azt hitték, hogy kétezer emberrel állnak szemben – ami pár nap múlva be is következett. Negyedszer, tankönyvbe illően alkalmazták azokat a hadicseleket, amelyeket a gerilla-kézikönyvek írnak le: lesből támadtak, megtévesztették az ellenséget, éjjel csaptak le, álcázták magukat, csapdákat állítottak. A bérházak pincefalait áttörve vagy a padlások között észrevétlenül közlekedtek, a Különleges Hadtest hadműveleti vezetője, Malasenko ezredes meg is jegyezte, hogy a szovjetek »nem láttak sem frontot, sem ellenfelet«.

Miközben a dél-vietnami partizánfelkelés során és a Napóleon elleni spanyol népfelkelés alatt – ahonnan a guerrillero szó is ered – történt kegyetlenkedés, az ’56-os felkelésből teljes egészében hiányzott a fizikai kényszer és a kegyetlenkedés. Előfordult, hogy a sérült ellenséges katonákat kórházba vitték, a foglyokat nem bántalmazták, az ávósok pedig sok esetben – saját testi épségük érdekében – egyenesen a felkelőktől kérték őrizetbevételüket. Míg a forradalom leverése után következő, hét évig tartó megtorlás szisztematikus, rendszeralkotó tömegterror volt, addig a forradalom két hetében korlátozottan érvényesült az erőszak. (...)

Gyakran keveredik a gerilla és a terrorista fogalma: a terroristák, hogy a szabadságharcos patináját megszerezzék, gerillának nevezik magukat, míg a valódi partizánokat gyakran nevezik a harctér törvénytelen alakjának és nem ismerve el hadviselő félnek, kriminalizálják őket.

A gerilla sosem terrorista. Hiába állítja be magát a terrorista városi gerillának, még ha alkalmanként él is a gerilla-hadviselés bevett eszközeivel, a kettő között rendszertani a különbség. A gerilla stratégiai szinten védekezik, amelyet az ellenség fegyveres ereje elleni taktikai támadások sorozatával valósít meg, saját népére támaszkodik, sőt ellensége hátországát is igyekszik megnyerni ügyének. Ezzel szemben a terrorista kizárólag támad és a polgári lakosságot ejti túszul, katonai erőkkel meg sem ütközve. Míg a gerilla mindig területet véd, célja pedig annak felszabadítása, addig a terrorista hazátlan és nem kötődik konkrét földhöz. A gerilla tellurikus – a terrorista globális.

A 21. század technológiai és politikai viszonyai között egyre nehezebb gerillává lenni. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy hol vannak ma a gerillák és hol küzdenek?

A hadviselés alapvetően átalakult a hidegháború befejeződését követően és kevésbé kedvez a klasszikus gerilla-harcmodornak. Egyfelől a technológiai fejlődés kirántja a gerilla lába alól a talajt, a gépesítés és a mindent-látás pedig megszünteti az elrejtőzés lehetőségeit. A talajtalan és látható gerilla értelemszerűen nem tudja mozgósítani hadviselése erényeit. Az optikai hadviselés, a harctér automatizálása, a fegyverek anyagtalanítása és a katonák testetlenítése – gondoljunk az algoritmikus stratégiai tervezésre, a vadászdrónokra, a mesterséges intelligencia általi csapásmérésre vagy az »okos fegyverekre« – és a kiberháború felszámolja a gerilla-hadviselés gyakorlati alapjait. Másfelől pedig az állami hadseregek is élnek a gerilla-harcmodorral, például amikor zöld egyenruhás, felségjel nélküli, de a legújabb orosz fegyverekkel rendelkező katonák szállták meg a Krím félszigetet, ami nem segít tisztán tartani a gerilla fogalmát. Ráadásul a proxy-háborúk, a hibrid hadviselés és a lezárhatatlan zombi-háborúk korában általánosságban elmondható, hogy a háború természete megváltozott, a konfliktusok összezavarodtak, vírusszerűen terjednek és hiszterizálódnak, a harcoknak nincs kezdete és nincs vége. A gerilla alakja azonban továbbra is érvényes: olyan harcos, aki területet véd és nem fél hadat üzenni.”