A Keresztapa visszatér – Ian McDonald: Luna: Wolf Moon

Vajon törvényszerű, hogy a trilógiák középső része csak ritkán hozza azt a színvonalat, amit az első és a harmadik kötetek hoznak? Nyilván vannak kivételek, például Hannu Rajaniemi Jean le Flambeur-trilógiája egyenletes színvonalon mozgott, de említhetnénk akár Lev Grossmant, vagy Tolkient, hogy csak hármat mondjak, ami kapásból eszembe jutott. Ann Leckie-nél pedig a harmadik kötet sem hozott megváltást, szóval talán kár is volt most felhozni.

Az a helyzet ugyanis, hogy az a híresztelés, miszerint Ian McDonald Luna-sorozata csupán kétkötetes lesz, tévedés. Már a külföldi ismertetők is „tervezett trilógiáról” szólnak, és a Wolf Moon végére érve én is csodálkoznék, ha itt fejeződne be a történet. Ian McDonald egy interjúban el is mondta, hogy túl hosszú lett volna ez két kötetben. Tehát szögezzük le: a Wolf Moon nem sorozatzáró kötet. Viszont ha előre tudom, hogy középső kötetről van szó, talán más elvárásokkal ugrok nek. Ugyanis középső kötetnek végső soron egyáltalán nem rossz regény ez. Sőt.

Innentől spoileresek leszünk az első részre, amiről itt írtunk.

Szóval a Corta Héliónak annyi, az első rész végén kegyetlenül bedarálta őket a Mackenzie Művek, de tényleg olyan kegyetlenül, hogy George R. R. Martin elbújhat. A cégnek vége, Rafa meghalt, Carlinhos meghalt, Ariel deréktól lefelé lebénult, Lucas pedig éppen csak elmenekült. A Holdon tevékenykedő Öt Sárkányból négy maradt, a megmaradt Corták pedig elbujdostak, illetve Lucasinho és Luna Twében, az Asamoah-k fővárosában kapott menedéket. Lucas Corta azonban nem a semmiért menekült meg, nyilván van egy terve: holdi születésűként lehetetlennek tűnik, de ő mégis a Földre megy, ahol találkozik egy mindenre elszánt Corta-lánnyal.

A Corta-Mackenzie háború véres befejezése nem hozott békét a Holdra. A földi államok és befektetők áskálódnak a sárkányok ellen, a sárkányok továbbra is áskálódnak egymás ellen. A Mackenzie-k átvették a héliumtermelést, de hamarosan testvérháborúba keverednek. A Holdi Fejlesztési Vállalatot vezető Jonathon Kayode is készül valamire. Arra azonban senki sem számít, hogy hamarosan egy totális háború közepén találják magukat, ahol már tényleg semmi sem szent, és mindenki célpont lehet.

Két év történetét festi most le McDonald, kicsit mozaikszerűen, kicsit össze-vissza ugrálva az időben, így eléggé figyelni kell a fejezetcímekben feltűntetett hónapjelöléseket. A két fő szál egyikén Lucas Cortát követjük a Földre, illetve a Földön; a másikon pedig Wagner és Robson, Ariel és Marina, illetve Lucasinho és Luna szemén keresztül látjuk a kibontakozó háborút. A két, időben egymástól függetlenül mozgó történet egy ponton összeér, ez pedig sok-sok revelációt tartogat az olvasónak, de ne legyenek illúzióink: ez egy középső kötet, a nagy tűzijátékra tehát várnunk kell a harmadik könyvig.

Ettől függetlenül továbbra is minden igaz, amit az első könyvről írtam: a próza remek, a tétek pedig folyamatosan emelkednek. A holdi társadalom rendkívül érdekes, van még mit kifejteni róla ebben a könyvben is, az előző kötetben megkedvelt szereplőkért pedig nagyon is kell most izgulnunk, az események ugyanis brutálisak. A könyv végére egy olyan új helyzet áll elő, ami biztosnak látszik, de csak a felszínen: maguk a szereplők is érzik, hogy a Hold erőviszonyai nincsenek egyensúlyban, és McDonald is világosan felvázolja a töréspontokat.

Én eléggé várom, hogy mi lesz ennek a vége, remélem valamiféle tűzijáték. McDonald azt ígéri, hogy olyan lesz, mint a Gladiátor. (És ne feledjük azt se, ha már lépten-nyomon a Trónok harcával hasonlítják össze ezt a könyvet, hogy az is úgy indult huszonegy éve, hogy trilógia lesz, aztán most a hatodik könyvre várunk már mióta.)

*

Kövess minket Facebookon és Molyon, és olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről!