Párizs, Brüsszel, Nizza, Berlin, vagy legutóbb Manchester tragédiái önmagukban egy-egy új fejezetet jelentettek az európai civilizáció elleni támadások fekete könyvében.
„Kevés nyomasztóbb dolog van annál, mint amikor tudjuk, hogy egy szörnyűség előbb vagy utóbb, de mindenképpen be fog következni. Vannak, akik szerint ezzel meg lehet, sőt meg is kell tanulni együtt élni, de a többség körül mégis ott lebeg az elkerülhetetlenség, és az ebből fakadó kiszolgáltatottság érzése. Pünkösdvasárnapra virradóra ilyesmivel szembesültünk. A kereszténység harmadik legfontosabb ünnepére időzítve érte újabb terrortámadás a brit fővárost. Először egy furgon hajtott nagy sebességgel a London Bridge-en sétálók köze, majd az autóból kiugró terroristák késsel támadtak a járókelőkre és a közeli szórakozóhelyek látogatóira. Az összehangolt merényletekben legalább hét ártatlan ember halt meg, és csaknem félszázan kerültek kórházba. A rendőrök a három támadót végül lelőtték. Csak a 2015-ös párizsi terrortámadások után megnövelt számú speciális járőrök gyorsaságának (az első riasztástól számolva nyolc percen belül végeztek a dzsihadistákkal) köszönhető, hogy nem lett több halottja a kegyetlen mészárlásnak.
Párizs, Brüsszel, Nizza, Berlin, vagy legutóbb Manchester tragédiái önmagukban (az áldozatok számát, az elkövetés módját, célpontjait vagy brutalitását tekintve) egy-egy új fejezetet jelentettek az európai civilizáció elleni támadások fekete könyvében. A hétvégi londoni támadás azonban egy teljesen új könyv borítóját jelzi. A Kelet és a Nyugat, vagy az iszlám és a kereszténység jelenkori küzdelmében még nem fordult elő Európában, hogy az utóbbi vallás egyik legjelentősebb ünnepére időzítve érje támadás annak tagjait. Egészen szombat éjszakáig.”