Megbukott kvótarendszer

„A nyilvánvaló akadályok és a tagországok közti egyetértés hiánya miatt nem csoda, hogy a mostani csúcs elfogadandó zárónyilatkozata a közös uniós határok védelmét helyezi a középpontba, azt, amiben viszonylagos egyetértés van a tagállamok között. A kvótarendszer helyett viszont most új, kompromisszumos megoldást kell keresni, olyat, ami ugyanúgy elfogadható az unió magállamai számára, mint például a renitens szerepében lévő visegrádi országoknak. A V4-ek korábban már előálltak egy javaslattal, ami ugyan elbukott, de nem elképzelhetetlen, hogy a kötelező kvóták elvetése után valami hasonlóban meg tudnak állapodni az EU-tagállamok. A visegrádiak által kitalált »hatékony szolidaritás« elvének értelmében a tagállamok dönthettek volna, milyen mértékben kívánnak részt vállalni a migrációs válság közös kezelésében.

A közeledésnek ugyanakkor magyar részről már vannak jelei. Lázár János csütörtökön például arról beszélt: Európába nemcsak azok nyerhetnek bebocsátást, akik menedékjogot kaptak, de olyanok is, akiket valamelyik tagállam léptet be, érte felelősséget vállalva, ha az adott országnak gazdasági vagy politikai érdeke fűződik hozzá. Szintén egyfajta kompromisszum elérésére irányulhat Orbán Viktor brüsszeli csúcs kapcsán tett kijelentése, miszerint a jelenlegi helyzetben a közösen megoldandó kérdésekre kell fókuszálni.

Merthogy uniós szintű együttműködésre a migráció tekintetében égető szükség van. Igaz ugyan, hogy az uniós–török alkuval a balkáni útvonalat sikerült stabilizálni, de ha a klímaváltozás és a szegénység miatt még az eddiginél is többen indulnak meg Fekete-Afrikából Európa felé, hatékony összefogás nélkül nem tudunk velük mit kezdeni. Hatványozottan igaz ez úgy, hogy a korábban a stabilitást biztosító, bevándorlók tömegét megállító Kadhafi-féle Líbiából mára csak egy frakciók mentén gyakorlatilag több részre szakadt, bukott állam maradt. Az már csak hab a tortán, hogy ma az a Franciaország és Olaszország veri leghangosabban az asztalt a menekültügyi rendszer reformjáért, akik Líbia bombázásával alaposan hozzájárultak a földközi-tengeri régió destabilizálásához.

A Földközi-tengerre nem lehet kerítést építeni, és az embercsempészeket is csak bizonyos hibaszázalékkal lehet kiszűrni. El kell dönteni, kiket vagyunk hajlandók befogadni, kiket utasítunk vissza, mely országokat fogjuk fel biztonságosnak, és hogy kiket tekintünk partnernek a térségből. Ez utóbbi szempontból üdvözlendő, hogy Európa megpróbál megegyezni Líbiával, és migrációs hotspotot nyitni az ország területén – itt döntenék el, ki jogosult Európába lépni, és ki nem. Kérdés persze, hogy Líbia együtt akar-e működni, és ha igen, milyen árat kér érte.”