„Ez már megszokott gyakorlat: virágok lepik el a tragédia helyszínét, a közösségi média magáévá teszi a megtámadott nemzet zászlaját, hashtagek ugranak fel, lejjebb vesszük a fényeket, a világ vezetői együttérzésüket fejezik ki, és igen, még gyertyagyújtásos virrasztásra és a remény koncertjére is sor kerülhet.
Látszólag a cél az, hogy emlékezzünk az áldozatokra és megmutassuk ezen szörnyű tettek elkövetőinek, hogy az embereket nem lehet megfélemlíteni, és tovább élik az életüket, mindennek ellenére. Kétségtelen, hogy ezek megemlékezések szívszorítóak, és talán csak az én cinizmusom mondatja velem, hogy ezek a gyászgyakorlatok olyanná tesznek minket, mint az a feleség, aki folyamatosan elnézést kér erőszakos férje miatt, de elutasítja, hogy felelősségre vonják őt.