Visszasírok

„Ért valamit, amit itt 2010 óta leromboltak, vagy nem? Ha nem, akkor ez nem is egy kártékony kormány, minek leváltani? Csak azt pusztították el, ami pusztulásra méltó. Csókoljuk a dolgos kezüket. Ha viszont ért valamit, amit 2010 óta leromboltak, ha olyan sokat ért, hogy annyira indokolt átkozni és leváltani a kormányt, ahogy az ellenzék hajtogatja, akkor miért nem kell az nekik? Akkor miért mantrázza szinte valamennyi ellenzéki párt, a neonáci Jobbiktól a Momentumon, a Párbeszéden és az LMP-n át az MSZP-ig, hogy nem akarja visszahozni a 2010 előtti világot?

Az ilyesféle harsogások közül a legkevésbé ellenszenvesebbet idézem: »Itt az ideje, hogy az ellenzék a 2010 előtti világ visszasírása helyett a 21. századi Magyarországról beszéljen« (Párbeszéd Magyarországért, vitairat, 2016).

Ha nincs mit visszasírni, nincs miről beszélni. Ha van mit visszasírni, akkor a visszasírás helyénvaló. Még senki soha, aki visszasírt, nem sírt vissza mindent. Nyilván azért, mert a világtörténelemben eddig nem fordult elő tökéletes társadalmi állapot, és aki állítja, hogy az ő kormányzása alatt majd előfordul, azt komoly ember nem veszi komolyan.

Komoly ember kritikus szellemmel él, és az elégedetlenség élteti. Nyilván nem sírja vissza, amivel elégedetlen volt, ami kritikája tárgyát képezte. Komoly ember különbséget tud tenni jobb és rosszabb között. A rosszabbhoz képest a jobbat értékeli, s ha elvész, visszasírja. Aki a visszasírással állítja szembe a kritikáját minden eddigi társadalmi állapottal szemben, az nem radikális kritikus, az nem a megalkuvás nélküli, tiszta beszéd hőse, hanem éppen ellenkezőleg. Az ködösít. Az a tiszta beszédet kerüli.”