Mit üzennek a békeidők Európa sírásóinak?
A terrorveszélyt hordozó illegális bevándorlás a legtöbb nyugat-európai helyszínen mostanra gyökeresen átalakította a mindennapokat.
A tartalékos rendszert fejleszteni kell, de nemcsak azt követően, hogy az aktív honvédségi állományt felfejlesztettük, hanem párhuzamosan, mert mindkét komponens létfontosságú a maga nemében.
„A Magyar Honvédség összességében vett harci képességei – az elmúlt több mint húsz év technikai és a személyi állomány morális leamortizálódásának következményeként – sajnos nem túl biztatóak, annak ellenére, hogy egyes részterületek kimagaslóan teljesítenek, például a különleges erők.
A »Majd a NATO megvéd«-del az a baj, hogy ha jön a segítség, az optimista számítás szerint is beletelhet minimum három-négy hétbe, de az is csak akkor jön, ha a 29 tagország egyhangúlag (!) megállapodik a döntésben. Ismétlem: egyhangúlag. Ha tehát nincs közös megállapodás, akkor addig segítő katonai erő sincs, addig csak magunkra számíthatunk. A NATO-nak ugyan vannak olyan erői, amelyek a világ bármely pontjára képesek eljutni és ténykedni 48 órán belül, de kérdés, hogy vannak-e olyan politikai döntéshozói, akik hasonló gyorsasággal meg tudnak állapodni szükség esetén. Látva az Európai Unió döntésképtelenségét még látszólag egyértelmű helyzetekben is, azt hiszem, a válasz borítékolható. Mindez egy pillanatig sem jelenti azt, hogy NATO-tagságunkat meg kéne szüntetni, hanem csak tudatában kell lenni a szervezet működési mechanizmusának.
Az állampolgárok elkötelezettsége látszólag kisebb jelentőségű, de valójában nagyon fontos tényező. Mit is jelent ez? Például azt, hogy a nemzetéért tenni akaró állampolgár szabadidejében feladatot vállal a honvédelem rendszerében, aminek több szintje lehetséges a feladatot vállaló lehetőségeihez mérten és a honvédség igényeihez képest. Egyik lehetőségként a vállalkozó szellemű és motivált magyar állampolgárok mintegy részmunkaidős katonává válnak, segítve ezzel a haza védelmét. Jól látható a kormányzati szándék, hogy ilyen erők már ne csak papíron, úgymond alibiből legyenek, hanem valódi (harc)értékkel is rendelkezzenek, mert hiszen ekkor van értelme az egésznek. Ebbe az irányba mutat az önkéntes tartalékos rendszer területi alapúra helyezése, illetve a Honvédelmi Sportszövetség létrehozása is – bízzunk benne, hogy rövid időn belül lesznek eredmények is. A tartalékos rendszert fejleszteni kell, de nemcsak azt követően, hogy az aktív honvédségi állományt felfejlesztettük, hanem párhuzamosan, mert mindkét komponens létfontosságú a maga nemében.”