Veres Attila: Odakint sötétebb

„Tényleg, hét éve írok ismertetőket az SFmagra, de ilyen lelkes szavakat még sosem írtam magyar regény kapcsán. A könyv ugyanis angolszász mércével mérve is jelentős teljesítmény, a magyar ugaron pedig csodaszámba megy. Nálunk a horror méltatlanul mellőzött terület, pedig irodalmilag rengeteg lehetőséget rejt, de ehhez olyan hozzáértő ember kell, mint Veres Attila. Az eleinte kopogósan, elharapott mondatokban induló próza egyre gazdagabb lesz, kitűnően visszaadja az idegenségtől való viszolygást, a rossz előérzetet, és amikor a mélyben megbúvó történethez érünk, a stílus pontosan annak megfelelően változik, gazdag, élvezetes szöveget hozva létre. A két főszereplő erős karakter, jól elkülönülnek, nekem Szabolcsé még jobban is tetszett. A közöttük lévő dinamika jól ábrázolt. Külön színesíti a szöveget, hogy minden fejezet elején az alternatív Magyarországról kapunk egy-egy szöveget: hol egy nyolcvanas évekbeli párttitkár-dörgedelmet, hol egy Tankcsapda-(ál)dalszöveget, hol egy Alföldi Róbert színházi bemutatójáról írottat. Ezek remek kis képek, rövidek és erősek, megteremtik egy másik Magyarország illúzióját, amely – természetesen – az ölébe hullt természetfeletti eseménnyel sem tud mit kezdeni, csak rosszkedvű torzsalkodásait és kiszámítható reakcióit mutatja.

Jó ez a történet, elgondolkodtató, még arra is volt az írónak energiája, hogy a Neurotic zenekart is beleszője. Ahogy az is elgondolkodtató, hogy ha Veres Attilának sikerült, másnak miért nem? Miért kell ezerszer lerágott csontokat csócsálnia a hazai írók legnagyobb részének? Miért akarják a sokezredik vámpíros-angyalos-robotos-űrhajós regényt megírni, amikor előttük már sokan és jobban megtették? Miért nem törekednek arra, hogy egyediek legyenek? Itt van egy 1985-ös születésű író, akinek sikerült, akinek »nem a divat mondja meg, hogy ki vagy«.”