Geralt, örökölt pár jellegzetességet Philip Marlowe-tól

„Geekz: A korai novellák mintha jellemzően a régió egy-egy jól ismert népmeséjén akartak volna csavarni egyet, így a kelet-európai ember számára egyszerre váltak ismerőssé, ugyanakkor meglepővé is. Már a legelső írásoknál megfogalmazódott önben valamilyen szinten a kelet-európai fantasy megalkotásának a szándéka, vagy a korai darabok célja mindösszesen az volt, hogy új fényben mutassa be ezeket a régi meséket?

Sapkowski: Mindkét állítás igaz, és az olvasók tudatossága állt a háttérben. A lengyel olvasó – és ez nem csak az SF/F-ben igaz – nagyon sokat vár el, rossz írást nem lehet nekik eladni. És rossz írás alatt az egyszerű, kizárólag rutin szülte, klisés sztorikat értem. Az olvasók tehát kiemelkedő minőséget vártak és várnak el, és ennek megfelelően az első történeteim mind arról szóltak, hogy meggyőzzem őket: tőlem nem a századik Conan-szerű történetet kapják, amelyben egyre másra ölik az orkokat, és néha megbasznak egy nőt. Persze most sarkítottam, de azért a rajongók néha megkérdezik tőlem az összejöveteleken, hogy mikor írok már orkok lemészárlásáról. Általánosságban azonban rá voltam kényszerítve, hogy eredeti legyek, hogy különbözzek az angolszász íróktól. Ezért kölcsönöztem elemeket a szláv és a lengyel mitológiából, és ezért csavartam meg ezeket a meséket. Így tudtam elfogadtatni magamat az olvasókkal.

Geekz: Akadnak kritikusok, akik a Vaják könyveket egy nagyon különleges zsáner alá sorolják be, és fantasy-noirként hivatkoznak rájuk. A noir jelleg több mindenben is testet ölt, elég csak a két főszereplőre, a Philip Marlowe-szerű Geraltra, vagy Yenneferre, a végzet asszonyára gondolnunk. Ugyanakkor a környezet egy kelet európai középkorral elegyített fantasy. Érdekes koktél, az biztos, ráadásul működik is. A kérdésem az, hogy ön szerint mi a kapcsolódási pont Mondjuk Raymond Chandler Los Angelese és a keleti blokk középkora között?

Sapkowski: Ez így van. Sosem csináltam titkot abból, hogy Raymond Chandler nagy rajongója vagyok, és azt hiszem, a karakterem, Geralt, örökölt pár jellegzetességet Philip Marlowe-tól. Valószínűleg azért, mert Philip Marlowe sztorijai nem csak tucat detektívtörténetek, hanem egy kisemberről szólnak Amerika egy hatalmas és sötét városában. Szóval elképzelhető, hogy Geralt ugyanígy csak egy kisember egy hatalmas és sötét fantasy világban. Elég könnyű észrevenni, hogy Philip Marlowe is egy kívülálló ebben a bűnnel teli városban, amely tele van olyanokkal, akik szörnyű terveket dédelgetnek. És ugyanez igaz a vajákra is, aki alámerül ezzel az elutasítással teli mocsárban, ahol mindenfelől ellenségek veszik körül. És ez igaz valahol Yenneferre is, aki egyben szintén a klisék elleni harcom eredménye, hiszen ő nem az a fajta nő, aki csupán a főhős jutalma, és majd jól megbaszhatják őt a könyv végén.”