Vérgőzös neonorgia – Elindult az Amerikai istenek

Hát elkezdődött. Az elmúlt hónapokban mi is pörgettük itt a Neil Gaiman Amerikai istenek című regényének sorozatverziójával kapcsolatos híreket, hiszen ritkán van olyan, hogy egy ilyen remek alapanyagból úgy készül tévés adaptáció, hogy maga az alkotó is ott van a kormányrúdnál. Ráadásul a másik kapitány is egy olyan fickó, aki remek dolgokat tett le az asztalra: én személy szerint nagyon szerettem Bryan Fuller Halottnak a csók című sorozatának aranyosan meseszerű világát, a Hannibált pedig ugyan nem néztem, de jókat olvastam róla.

A történetről egészen röviden: főszereplőnk Árnyék, aki három év után jó magaviselete miatt szabadul a börtönből, kint azonban tragédia várja. Ebben a helyzetben találja meg őt egy furcsa alak, Szerda, aki testőrnek fogadja fel. Innentől idézzük a könyv fülszövegét: „Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.” Menjünk egy ponttal tovább: istenek háborúznak, régiek az újakkal.

A pilot apróbb változtatásokkal, az új formához elengedhetetlen plusz expozíciókkal feldúsítva követi a regény történetét. A nyitó jelenetsor egyrészt vizuálisan is ott van, másrészt szépen alapozza meg a világot: hogy kerülnek az Óvilág istenei az Újvilágba? Aztán ugrás a jelenbe: Árnyék szabadul a börtönből, Árnyék szembesül azzal, amivel szembesülnie kell; aztán megismerjük Szerdát, akiről messziről lerí, hogy egy óriási svindler. Kapunk még pár jelenetet közben, ami előrevetíti azt, hogy mi is fog itt történni, vagy mi van a háttérben. Külön élvezet a történet ismeretében nézni az apróbb utalásokat, amelyek majd később értelmet nyernek.

A sorozat Fullerhez illő, Halottnak a csókból már ismert színes, meseszerű képi világa szerintem remekül passzol mind Gaimanhez, mind a regényhez, és a narratív megoldásokon, valamint a párbeszédeken is látszik, hogy maga az író is részt vett a munkában. A színészeket pedig tényleg biztos kézzel válogatták ki: én mind Árnyékot, mind Szerdát nagyjából úgy képzeltem el, ahogy most Ricky Whittle és Ian McShane megformálta őket.

Gaiman regénye tényleg korszakos alkotás, ami mára igazi klasszikussá vált, így a feldolgozást nyilván a szerző, illetve a könyv rajongóinak tömegei várták eléggé izgatottan – köztük én is. A folyamatosan szivárgó casting-hírek, promóanyagok és előzetesek simán azt vetítették előre, hogy jó lesz ez a dolog. Az első rész alapján persze még elég korai messzemenő következtetéseket levonni, de annyit bizton állíthatok, hogy az alapanyagot és a szerző világát ismerő emberként én maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel. Más kérdés – és ezt én nem tudom megítélni – hogy az alapanyagot nem ismerő nézőknek mennyire fog működni a dolog: azaz megtalálja-e a saját, könyvrajongókon túlmutató közönségét. Szerintem bőven megvan benne erre a potenciál.

*

Kövess minket Facebookon és Molyon, olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről.