László Zoltán: Távolvíz

„Nagyon szeretném érzékeltetni, hogy László Zoltán ezúttal (is) milyen izgalmas világot teremtett, de félek, nem tudom átadni, hogy mennyire sokszínű és szerteágazó a Távolvíz univerzuma. A kreák megjelenése, ezáltal az emberi élet átalakulása kapcsán csak úgy tobzódik az ötletekben: az emberiség tengerközelbe költözése, a lassú időgépek hasznosíthatósága az élet minden területén (mostantól „pillanatok alatt” lehet élelmet termelni, felhúzni egy épületet vagy akár patinásabbá tenni mondjuk egy autót), a háborúk utáni élet változása, a kreák gondolkodásmódja tele van érdekes apróságokkal, amelyek ráadásul annyi kérdést vetnek fel (a kreák szabad akaratától kezdve az idegenek megjelenése miatti ellenreakciókon át az össznépi jóléttel együtt járó alapjövedelemig), hogy azok már önmagukban eltelítik a könyvet.

Pedig a két szál közül mindenképpen a háttérrel és a kreák nagy rejtélyével foglalkozót tartom a jobban sikerültnek. Igaz, hogy a regény első száz-százötven oldala gyakorlatilag csak az expozícióra megy el, amitől szerintem eleinte elég nehezen olvashatóvá válik, de utána, ahogy jobban megismertük ezt a különleges világot, abszolút magával ragadnak a kérdések, és csak figyeljük, ahogy László Zoltán mesél nekünk. Az pedig külön öröm, hogy a válaszai nemcsak érdekesek (még ha önmagukban olyan hatalmas meglepetés-faktorral nem is járnak, elvégre a könyv jelentős részében hasonló lehetséges válaszokról elmélkednek a szereplők), de valójában még több kérdést vetnek fel – ennek következtében folyamatosan lázban tart a regény, ilyen szempontból gyakorlatilag hibátlan.

Mégsem vagyok elégedett: a könyv másik történetszála ugyanis, úgy érzem, olyan szinten lehúzza az egész regényt, hogy felmerült bennem, nem jártunk-e volna jobban nélküle. Nem vitatom, nagy merészség volt László Zoltántól két olyan karakterre építenie a regényt, akik közel húsz évet kettesben töltöttek (ennek minden érzelmi traumájával együtt, főként, hogy Gellard ötéves korában került be a lassú időgépbe), de a megvalósítás szerintem ezzel együtt sem sikerült igazán jóra. A szereplők cselekedetei, reakciói, beszélgetései több ponton inkább kínosnak érződtek, mint hitelesnek – ezen pedig az sem segít, hogy a behozott karakterek egy részével mintha látványosan nem tudott volna mit kezdeni a szerző, így vagy kissé sután eltűntek (mint Salomon), vagy csak feleslegesnek érződtek (mint Goda Gellard apja).”