Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Ott tucatnyi újságírót gyilkoltak meg. Most az egyszer csak kamerával hatoltak be egy szerkesztőségbe, de legközelebb Fekete-Győr Andrásék kezében géppisztoly lesz.
„Magyarországon a szólásszabadság hiányáról hazudoznak, de ha róluk megjelenik bármiféle kritika, a kormánypárti sajtó diktatúrájáról beszélnek. Áthágnak minden íratlan szabályt. Berontottak az Origó szerkesztőségébe, de mi a biztosíték arról, hogy holnap más szerkesztőségeket nem foglalnak-e el? Mi a garancia arra, hogy holnap fegyverrel a kezükben nem rohanják meg a független újságírás központjait, a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót, a Magyar Postát, mint tették a bolsevikok Oroszországban 1917-ben és a Lenin fiúk, Kun Béláék, Szamuelyék, Pogányék 1918-ban, 1919-ben? Akkor mit számított nekik egy miniszterelnök, Tisza István meggyilkolása? Ma mit számít? Kik ezek a fiúk? Honnan jöttek? Hová mennek?
Ébresztő! Ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Itt háború van uraim! Engedély nélkül elfoglalták az utakat, köztereket, a Terror Háza Múzeumot meggyalázták, a Parlament és a Köztársasági Elnök palotájának tekintélyét semmibe vették. Március 15-én, a forradalom és szabadságharc napján durván megzavarták a nemzet ünnepét. Meddig kell ezt tűrni?
Ez, ami történt, az a Charlie Hebdo elleni terroristatámadással ér fel. Ott tucatnyi újságírót gyilkoltak meg. Most az egyszer csak kamerával hatoltak be egy szerkesztőségbe, de legközelebb Fekete-Győr Andrásék kezében géppisztoly lesz. Ugyanilyen bután, békésen fognak ránézni az újságírók akkor is a támadókra? Akkor is meglepetés lesz? Még mindig nem világos, hogy az ő szavuk az erőszak? Ezek nem akarnak békés eszközökkel szót érteni a másikkal.”