Rossz passzban van a magyar társadalom

„Akkor mégiscsak apatikus a magyar nemzet.

Közelítsük meg a kérdést a mérhető dolgok felől: sokat elárul például egy nemzet állapotáról, miként alakul az emberek állami intézményekbe, politikai rendszerbe vetett bizalma. Nem a fülkeforradalom után, hanem már jóval korábban megkezdődött a bizalomvesztés. Hasonlóan negatív trendet mutat a civil szervezetekben való aktív szerepvállalás. Azokban a felmérésekben, amelyekben azt kérdezik az emberektől, hogy az elmúlt egy évben részt vett-e tüntetésen, írt-e alá petí­­ciót, a hazai számok rendre alacsonyabbak, mint más európai nemzeteknél. Rossz passzban van a magyar társadalom, ez nem kétséges. (...)

Miért nem mozdulnak?

Mielőtt ebbe belemennénk, oszlassunk el még egy mítoszt: az erkölcsi deficit mítoszát. Sokan vádolják igaztalanul a nemcselekvőket azzal, hogy egyszerűen lusták. Pedig józan ésszel is könnyen belátható, hogy sok esetben valamit nem megtenni több energiába kerül, mint megtenni. Ha látunk az utcán egy szülőt, aki megveri a gyerekét, akkor nagyobb érzelmi teher szó nélkül továbbállni, mint odamenni és beavatkozni. Rendre megjelenik egy harmadik tévhit is, ami a szükségletpiramisból indul ki: eszerint az emberek nem aggódnak az úgynevezett absztrakt szükségleteik miatt – eszmék, hitek, elvek stb. –, amíg az elsődleges és alapvető szükségleteiket: evés, ivás, alvás nem képesek kielégíteni.

Ez miért tévhit?

E magyarázat szerint például csak azért tüntettek tömegek a netadó bevezetése ellen, mert az az intézkedés keményen érintette volna az emberek pénztárcáját. Csakhogy most is tízezrek mozdultak meg a CEU ügyében, pedig elképzelni sem tudok egy amerikai magánegyetem megmentésénél elvontabb témát. Rossz vita, hogy az emberi jogokkal vagy a létbiztonsággal lehet-e mobilizálni. Nem választani kell köztük, hanem összekötni őket.”