Terrorkészültség a legmagasabb fokon?

„Ma a nyugati világban nagyobb a félelem attól, hogy valakit »iszlamofóbnak« meg »xenofóbnak« bélyegeznek, mint attól, hogy felelősséget vállaljon a rábízott életekért. Helyette szóvirágokba, krokodilkönnyes szolidaritási szólamokba meg más hasonló pótcselekvésekbe menekülnek. Vajon a profilképek lecserélése, meg a #prayforManchester (Paris, Stockholm, stb.) olyasmi-e, ami megrémíti az iszlámistákat? Nem hiszem. Vajon az a semleges nyelv, ami a lényeg elkerülését szolgálja, hozzájárul-e megoldáshoz? Itt van például ez a kifejezés: »radikalizálódni«. Olyan ez, mint valami betegség – egyszer csak elkapja valaki, és hipp-hopp, már radikalizálódott is! Fel sem merül, hogy ki az aki radikalizál? És melyek a veszélyességi faktorok? Mondjuk csökkentené-e a »radikalizálódás« esélyét az, ha a gyűlöletkeltéssel foglalkozó prédikátorokat kiutasítanák? Ha egyes, radikális muszlim gyakorlatot követő országok minisztériumai nem ruházhatnának be az Unió területén vallási intézményekbe? Ha nem a »rasszizmus elleni küzdelem« foglalná el a mindennapi kulturális ágendát, hanem a nyílt vita az iszlám egyes gyakorlati vonatkozásairól? Lehet, hogy akkor talán nem kerülne sor a rotherhami erőszaksorozathoz hasonló esetekre? Akkor talán nem kellene elfogadni Sadikh Khán és Hollande ex-elnök megállapításait arról, hogy a terror – ha úgy tetszik, a belső hadiállapot - most már állandó kísérője lesz az európai emberek életének.

Nem az Iszlám Állam a terror gyökere. Már Európában van, itt élnek azok, akik keltetik. Ha Európa továbbra is azon lesz, hogy a saját gyökereit elvágja, ha a saját kultúrát alárendeli másokénak, akkor bizony prédául fogunk esni a terroristáknak.

Európában ma Magyarországon van a legmagasabb terrorkészültség. Úgy hívják: jogi és fizikai határzár.”