Saját világunkra ismerünk a szülőgépek sztorijában

„A szolgálólány meséjének mindkét szála egyformán hátborzongató. Offred jelenje tele van rémséges (a rendszer ellenségeinek hulláit egy falra akasztják fel, a szolgálólányok pedig a legnagyobb természetességgel üldögélnek alattuk) és teljesen bizarr (a szülés vagy a szex koreográfiája) részekkel. De múltja is legalább ilyen torokszorító, pedig ott csak olyan események történnek, mint hogy férfi főnöke szégyenkezve bejelenti, hogy tíz percet kapott, hogy minden női alkalmazottjának felmondjon. Vagy egy kávézóban lekurvázzák, mert túl kihívó a futószerelése. Vagy a férje közli, hogy ne aggódjon a befagyasztott bankszámlája miatt, ő mindig gondoskodni fog róla.

Bruce Miller (The 100 – A Visszatérők) producer-író elképesztően erős atmoszférát teremtett, egy olyan világot, ami elborzaszt, de amit újra és újra látni akarunk. Offred környezete kínosan tiszta, steril, ahol minden egyes alma kifényesítve, katonás rendben áll a bolt polcain, de ez sem tudja elfedni az áruhiányt (a köztársaság folyamatos háborúban áll a lázadókkal). Ahol minden egyes kaszt egyenruhát visel, minden hajszálnak a helyén kell lennie, és minden cipő fényes.

De ez kevés lenne a hatáshoz, ha nem lenne egy olyan főszereplője, mint Elisabeth Moss. Aki a tekintetével, hanghordozásával, mozdulataival is érzékelteti, hogy a régi Offred (akit persze nem így hívtak korábban) és az átnevelt, új Offred két különböző nő. De akinek még így sem veszett el a humora, és mivel halljuk a gondolatait, néha a legkegyetlenebb helyzetben is megnevetett minket. (Moss egyébként okosabb karaktert kapott, mint amilyen a regénybeli Offred.) Mint minden disztópiában, A szolgálólány meséjében is az a legijesztőbb, amikor a saját világunkra ismerünk.”