Most, harmadik megtekintésre jöttem rá, hogy mennyire akartam szeretni ezt a filmet, mennyire vágytam rá, hogy jó legyen.
„De még ha ezeket a figurák alapvető idiotizmusának a számlájára is írjuk, akkor is ott vannak a cselekmény totális következetlenségei – ahogy egy másik filmmel kapcsolatban megjegyeztem: itt nem lyukak vannak a sztoriban, hanem az egész egy nagy lyuk. Teljesen véletlenszerűen kerülünk egyik jelenetből a másikba, és látszik, hogy bizonyos részeket csak azért vettek fel, mert a cselekményt csak így tudták a kívánt irányba mozdítani (meg vagyok győződve róla, a kapitány és Vikers csak azért feküdnek le egymással, hogy senki se lássa a két tudós szerencsétlenkedéseit – bár megjegyzem, a kamerák felvételeit nem rögzítik valahol?). Túl sok szálon és túl bonyolultan akarták szőni ezt az egész nagy szőnyeget, és a végeredmény kínosan összecsapott lett.
Ráadásul a filmet mindenképpen izgalmas akciófilmként akarták eladni, így az eredeti téma elsikkadt útközben. A teremtő keresése, a teremtményekkel való konfliktusa szinte egyáltalán nem kerül kifejtésre, nem érződik, hogy ez lett volna a központi szál, amire végül felfűzik a sztorit. Így a végső találkozás sem lehetett katartikus, mert nem volt előkészítve, nem éreztük a törésvonalakat az egyes szereplők nézetei között, így már igazából mindegy is volt, kinek van igaza. Lehet, hogy Scott egy másik filmben akarja majd ezt kibontani, de ennek megalapozására a Prometheus szánalmasan kevés.
Így hiába az egyébként remek zene, csodás fényképezés, ha a néző folyamatosan kiesik a filmélményből az ordító hibák miatt. És ezért tartok annyira az Alien: Covenant-tól, mert attól tartok, hogy ez is két szék között a pad alá esik: a trailerek alapján velőtrázó horrornak tűnik, de ki tudja, hogy a brit direktor milyen kis meglepetéseket rejtett el benne. Azért is írtam ezeket le, hogy csökkentsem a lelkesedésemet. Az egészséges pesszimizmus nem árt. ”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Már az első trailer óta sejthető, hogy mire játszik és mivel lehet sikeres az Oz-mellékszál, de a mélyben ennél is nagyobb problémák vannak vele.
Sok felhasználót érint a probléma: nem működik a Facebook, az Instagram és a Threads sem.
A magyar külügyminiszter tárgyalt Alekszej Lihacsovval és Alekszandr Novakkal is.
