Ugyanis azz elsőre látszik, hogy ez fenti példából az az eset, amikor a munkaadó volt a hibás. A szocialista ipar csodája volt az, ami egy ránk kényszerített ideológia miatt nem – vagy csak elvétve – engedte, hogy a dolgozó értelmeset termeljen.
Persze mondhatjuk erre, hogy „de hát a történelem mi magunk vagyunk, így magunknak csináltuk. Illetve csinálták a ma öregjei”.
De persze tudjuk, hogy nem.
Esetükben annyira nem, hogy még csak nem is belső erők kényszere volt ez, hanem egy külső hatalom erőltette rájuk, nem ők választották, sőt.
„Na de akkor tettek volna ellene! Mi, maiak tudjuk, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa, s ha nem tetszik, változtatnia kell. Aki a mai kemény világban másokat hibáztat, és nem vállalja a változtatás kockázatát, elbukik.”
Nos, az a rossz hírem van, hogy ebben is ránk vertek.
Mert ők megpróbálták. Mi több, akkor és úgy, amikor és ahogy e játszmát még vérre és életre játszották.
És elsőre még győzni is tudtak, így tisztán kijött, hogy kipróbáltan legyőzhetetlen méretű külső hatalom erőltette rájuk végül továbbra is azt a terméketlen gazdaságot, és nekik abban kellett dolgozniuk – s el se mehettek, így gyakorlatilag kényszermunkában.
És igaz, hogy a mai öregek közül inkább a ma 75 év fölöttiek vettek részt abban a veszedelmes próbálkozásban, és nyilván nem is mindannyiuk. De akárhányan is, amíg a Birodalom második körös ereje tankhadosztállyal be nem vonult, ők lerázták a maguk keresztjét. A ma 65-75 év közöttieknek meg esélyt se hagyott a kemény prés bárminemű változtatásra.
*
Na most, ha összevetjük ezt a mi eddigi teljesítményünkkel, elég lesújtó egyenleg jön ki mireánk nézve.
A rendszerváltás óta sírunk, hogy az aktuális szemetek milyen rosszul vezetnek minket. És mit tettünk ellene?
Hát sírtunk. Átkozódtunk. Öklünket ráztuk. És vártuk, hogy majd fent megoldják, mert hisz' ez az ő dolguk.
És ma már öklünket is facebookon rázzuk csipszet ropogtatva két Bundesliga-közvetítés között. Meg cikkeket írunk.
És volt/van időnként pár utcára menés, és aki ott van, úgy érzi, történelmet ír. De teszi mindezt abban a biztos tudatban, hogy igazából senki nem akarja bántani – ha mégis esne némi csorba ezen (ahogy esett 2006-ban), az is elszórtan, egyéni akciókból, bénázásból, és a helyszínre korlátozva. Család, munkahely nincs veszélyben, és az élet se jobban, mint egy Liverpool-Juventuson vagy egy trehányul vészkijáratozott éjszakai dizsiben.