Majomszokás

„Gibraltár pedig a londoni szakértők oda nem figyelése eredményeképp úgy húzhatja fel reggelente a Union Jacket, hogy fölötte láthatja a Bourbon-ház cirádás címerpajzsát. A határ Spanyolország felé lezárva, a Gibraltár felé tartó brit gépek nem használhatják a spanyol légteret, szándékos szőrözés a spanyol hatóságok részéről a gibraltáriak mindennapjait megkeserítendő. Ezek csak lehetőségek, de nem érdemes őket kizárni.

Aztán valaki megemlítette a háborút. Azt, amely 35 évvel ezelőtt dúlt Nagy-Britannia és egy spanyol nyelvű ország között egy koronagyarmatért, mikor egy nő volt a brit miniszterelnök. Margaret Thatcher megvédte a Falkland-szigeteket Argentínától, Theresa May is ezt tenné, ha Gibraltárt fenyegetné valaki, mondta Michael Howard korábbi tory pártelnök, pedig mindössze négy nap telt el azóta, hogy May megírta a levelet a szakításról Brüsszelnek. Tegnap még véd- és dacszövetség volt az államok között, a világ legbékésebb és legfejlettebb közösségének oszlopai voltak, ma, a szerelem elmúltával, de a javak elosztása előtt már acsarkodó ellenségek, a Szikláért vívott háromszáz éves szócsata pedig teljesen más megvilágításba kerül. Mert az Európai Unió mégse tette nemzetiség nélkülivé az országokat, a nemzeti érdekeket nem oltotta ki a közösség ereje, legfeljebb elhallgattatta kis időre, hogy a válság idején újra fellángoljon a vita. Őfelsége kormánya felelős Gibraltárért, Falklandért, a Man szigetért, Bermudáért, és még egy sor kisebb-nagyobb függő területért világszerte, s ha nem harcol meg értük nap mint nap, ki fogják csavarni vénülő kezéből a fiatalabbak és agresszívabbak.”