Orbán a vörös vonalon

2017. április 27. 13:25

Ha Magyarország nem lenne tagja az EU-nak és a NATO-nak, fele ennyire sem lenne érdekes az ország Vlagyimir Putyin számára.

2017. április 27. 13:25
Reinhard Veser
Frankfurter Allgemeine Zeitung

„Orbán Viktornak szüksége van az EU-ra. Az uniós tagság magyar államérdek – ettől függ ugyanis az ország biztonsága és gazdasági fejlődése. Éppen ezért viselkedik Orbán pragmatikusan az Európai Tanácsban hozott döntések alatt. Ez világosan látható volt március elején, amikor Orbán varsói, nemzeti-autorier világnézetbeli barátai megpróbálták megakadályozni a Tanács lengyel származású elnökének, Donald Tusk második hivatali mandátumát. Az EU cselekvőkészségéről van szó, mondta akkor Orbán, és egyedül hagyta ázni a lengyel kormányt.

Orbánnak az EU-ra szüksége van már csak azért is, hogy eszközként használhassa a hatalmának erősítését és biztosítását szolgáló bel- és külpolitikai játszmáihoz. Külpolitikájában Orbán Brüsszeltől kölcsönzött erővel ágál, hogy az európai közösség kontójára olyan urakkal flörtöljön, mint amilyen mondjuk Vlagyimir Putyin.

Hogy Moszkva hízeleg neki, és nem úgy bánik vele, mint egy koldussal, az csak Magyarország EU- és NATO-tagságának köszönhető.

Ezek nélkül Magyarország feleannyira sem lenne érdekes az orosz elnök számára, mint most.

Belpolitikailag ellenségképként használja az EU-t Orbán. Célja ezzel az, hogy összezárja a saját sorait, egyúttal mobilizálja támogatóit. Éppen most folyik egy »nemzeti konzultációnak« nevezett, a Magyarország pragmatikus részvételével is elfogadott EU-határozatok elleni propagandakampány az „Állítsuk meg Brüsszelt!« mottóval. Ez a kettős játszma eddig egész jól működött: mert Orbán okos taktikus és mert nem hevíti túl a lapjait.

Most azonban ügyelnie kell arra, hogy ne feszítse túl a húrt. Minél autoriterebbé válik uralma, annál nehezebb lesz Brüsszelnek megelégednie a Budapestről érkező szóvirágokkal tűzdelt magyarázatokkal. És minél gyengébbé válik az EU mint nagy egész, annál nagyobb lesz a veszélye annak, hogy Orbán szétrombolja saját üzleti konstrukcióját. Az ugyanis abban rejlik, hogy szabályszegéseivel nem igazán fog ki az EU-n, hiszen szükége van az unióra. Ám minél inkább a vörös vonalon táncikál Orbán, annál nagyobb lesz az unió többi országának problémája vele. Eljött ugyanis az idő, hogy a napnál is világosabbá váljon számára: ezt így nem folytathatja tovább.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2017. április 28. 08:05
Akkor elemezd ebből a szempontból Merkel putyinimádatát, ha az a putyinimádat mércéje, hogy az oroszok atomreaktort építenek nálunk. Mert ti meg most építitek az északi áramlat 2-őt. Nagy titkoban és sunyiban. És senki ne mondja, hogy ez nem ugyanaz, mert mert a déli áramlatot pontosan ezen az alapon kaszálta el az unió, hogy mert a Putyin.
nimfak
2017. április 27. 22:52
Orban Europa legnagyobb formatumu politikusa. Ez teny, ezert probaljak tamadni. Orbannak az Unioban nincs intellektualis partnere.
balbako_
2017. április 27. 20:08
Manfred Weber a tegnapi nap folyamán nagyra értékelte, hogy Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben, valamint azt, hogy a magyar miniszterelnök mindig nyitott a párbeszédre. Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint így kell európai ember módjára megoldani a vitás kérdéseket.Weber a felszólalásában azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor és Magyarország számos területen kiváló munkát végzett, ám erről mégis kevés szó esik Európában.A konzervatív politika a pártcsaládom, az EPP része, és nem hagyjuk senkinek, hogy tanácsokat osztogasson, ki tartozhat az Európai Néppárthoz és ki nem”– jelentette ki a német politikus.
Peter8811
2017. április 27. 19:53
Ha te normális lennél fele ennyi díszlájkot kapnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!