Petrik Andrea: „Nem kell mindenbe belehalni”

„Petrik Andrea 13 éves volt, amikor rátalált az „álmára”, és alig 15 éves, amikor elindult, hogy megvalósítsa. Szerbiából érkezett Magyarországra, a szentesi Horváth Mihály drámatagozatos gimnáziumba. Már a pályája elején, 2010-ben az évad színésznőjének választották a Radnóti Miklós Színházban. Azóta nemcsak színpadi szerepek, hanem filmszerepek is megtalálták, a »Kincsem« egyik hősét is ő játssza.

– Nehéz volt 15 évesen eljönni otthonról, a családi fészekből?

– Valahogy fel sem fogtam… A szüleim támogattak, bíztak bennem. Drámatagozatos gimnáziumba jártam, úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok. Most, 31 évesen döbbentem rá, hogy milyen korán eljöttem otthonról. Valahogy úgy látom az utam, mint egy hegymászó, aki amikor felér a csúcsra – nem mintha én már felértem volna, csak a hasonlat miatt mondom –, és visszanéz, meglátja, milyen hosszú utat tett meg. Egy 15 éves kamasz még gyerek, viszont én akkor egyáltalán nem éreztem magam kicsinek, csak mentem előre.

– Ha egy 15-16 éves kamaszlány azzal keresne meg, hogy színésznő szeretne lenni, lebeszélnéd vagy rábeszélnéd?

– Szerintem nem lehet semmit mondani, ha valaki ellenállhatatlan kényszert érez, úgysem lehet visszatartani. Nekem jól alakultak eddig a dolgaim, és ebben nagyon sok munka, szorgalom, kitartás, elhivatottság van. Jó, tehetség is!

– Te jól viseled a kiszámíthatatlanságot?

– Az, hogy valaki ebben a pillanatban sokat dolgozik, számítanak rá, egyáltalán nem garancia arra, hogy pár év múlva is így lesz.

A színésznőknél a 40 és 50 közötti időszak extrán nehéz… Azt hiszem, nem érdemes ezen stresszelni. Az ember csak annyit tud csinálni, hogy nap mint nap teszi a dolgát.”

(...)