Soros és a kétmillió

„Így hát – visszatérve a kiinduló felvetéshez – a Fidesznek egyáltalán nem fog problémát jelenteni pár ezer CEU-párti tüntető (legyen az a »pár« öt vagy akár tizenöt). Ahogy nem jelentett problémát mondjuk a német megszállás áldozatainak emlékműve körüli purparlé sem a 2014-es kampányidőszakban. A Szabadság téri emlékmű felállítására vonatkozó kormánydöntést – a szoborcsoport által felvetett esztétikai és történelmi dilemmák, no meg az azt körüllengő szokásos mutyigyanú következtében – még a jobboldali értelmiség egy része is értetlenül fogadta, akárcsak most a CEU megrendszabályozásának ötletét. De persze az a felhajtás sem a kényes gyomrú entellektüeleknek szólt, hanem annak a kétmillió szavazónak, akik elégedett rémülettel konstatálták, hogy a volt SZDSZ-es holdudvar ismét előbújik a fényre, és egységfrontba tömörül.

Akkor se számított a kínos nemzetközi visszhang, se a lenullázott holokauszt-emlékév. Ahogy most se számít, hány lelkes fiatal vonul utcára a CEU mellett, ha az első sorokban ott tolong a fél liberális értelmiség. Akiknek sok mindent lehet a fejére olvasni, ám arról speciel nem ők tehetnek, hogy a kormány egy nemzetközileg elismert intézménynek is hajlandó nekimenni néhány jól sikerült vágókép kedvéért. De legalább addig is mindenki a Soros-egyetemről beszél, és nem a magyar felsőoktatás siralmas helyzetéről. Ami épp a CEU-éval összevetve válik igazán kézzelfoghatóvá, ahogy az égnek emelt mobilok fényétől is érzékelhetőbbé lesz a sötétség.”