32 centi és 70 deka – egy anya meséje, ami a koraszülötteket segíti

(...)

„Songi egy mesekönyvet szeretne írni a koraszülött gyermekeknek, és azért vág bele ebbe a dologba, mert az övéhez hasonló problémákkal küzdő anyáknak akar segíteni. A kezében egy apró, derűs arcú, pár hónapos kisfiú, akinek fekete fürtjei vidáman göndörödnek a világba. 

Mese a korababáknak

A fiatal nő tovább beszél arról, hogy miért is születne meg ez a mese. A koraszülött babák sokáig, akár hetekig csak inkubátorban lehetnek, ezalatt csupán a kórházi dolgozók érhetnek hozzájuk. Az anyukák nem simogathatják, nem ölelhetik, nem szoptathatják a gyermeküket. De azért szorgalmasan fejik a tejet, hogy amikor a baba kijön az intenzívről, megszoptathassák majd őt. 

Hangodban a varázserő

Ebben a kritikus időszakban, amikor az anya-gyerek kötődés kialakulására szinte alig van mód, mert a mama egyetlen lehetősége, hogy ott áll vagy ül az inkubátor mellett, figyeli a babáját, vagy zokog, vagy fájdalmas depresszióba süllyed, egy út van a kapcsolódásra a gyermekhez: a hang. Az anyák csupán a hangjukkal tudják megérinteni koraszülött gyermeküket. Ő például énekelt az első gyermekének, Hannának, aki szintén jóval hamarabb jött világra a várt időpontnál. A huszonhetedik hétre. A kislány agyvérzést, gyomorvérzést, és tüdővérzést kapott. Olyan barna volt a sérülésektől, hogy az apja azt hitte, kreol bőrrel született.

A Songi karján ringatózó csecsemő már a harmadik gyermeke. Látszik, hogy rutinos szülőről van szó, a bébi úgy simul a vállára, a kezébe, mintha onnan nőtt volna ki. Ennek az anyának a keze sok mindenkinek nyújt támaszt.”

(...)